Ironman lett Buti László

Első nekifutásra teljesítette az Ironman embert próbáló távját Buti László a hétvégén az olaszországi Cerviában. Az udvarhelyi triatlonista 3,8 kilométer úszást, 180 kilométer kerékpározást és egy teljes maratoni távot követően 10 óra 58 perc 24 másodpercnél érintette a célt.

Szász Csaba
Ironman lett Buti László
Buti László a közel 11 órás küzdelem után. Valóra vált a székelyudvarhelyi sportoló álma Fotó: Buti László archívuma

Több ezer sportoló állt rajthoz szombaton a világ egyik legismertebb hosszú távú triatlonversenyének olaszországi futamán. A Cerviában rendezett Ironman Italy Emilia-Romagna mezőnye az Adriai-tenger vizében kezdett, majd a kerékpárosok a Romagna vidékén, a Cerviai Sósmező természetvédelmi területét is érintve teljesítették a 180 kilométeres távot, hogy végül 42,2 kilométer futással zárják a versenyt.

Buti László reggel fél nyolckor ugrott vízbe, a 3,8 kilométeres úszást 1 óra 17 perc 42 másodperc alatt teljesítette, majd következett a több mint ötórás kerékpározás. A 180 kilométeres pályán többször eleredt az eső, helyenként komoly záporban kellett tekerni, a víz pedig állt az úton.

– Ilyenkor érzi az ember igazán, hogy az Ironman nemcsak fizikai teljesítmény, hanem folyamatos döntéshozatal is

– írta beszámolójában Buti.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


A bringázás 5 óra 29 perc 31 másodpercig tartott, 1000 méternyi szintemelkedéssel, ezután következett a maraton. A 42,2 kilométeres futást 3 óra 58 perc 47 másodperc alatt teljesítette, miközben a cerviai utcákon és a tengerparton a közönség olasz kiáltásokkal biztatta a versenyzőket.

A hajrában már ismerős hangok is biztatták: „Hajrá, Laci! Hajrá, tanár bácsi!” – kiáltották a tömegből. – Ezek a kiáltások olyan erőt adtak, amit nehéz szavakba önteni. Innentől mese nem volt. Menni kellett. Egyik kilométer a másik után. Mindig csak eggyel kevesebb maradjon – fogalmazott az udvarhelyi sportoló. Végül közel tizenegy óra küzdelem kellett Buti Lászlónak ahhoz, hogy elmondhassa, Ironman lett. A 10 óra 58 perc 24 másodperc mögött hónapok edzései, korai reggelek, hosszú úszások, kerékpározások és futások vannak. – Megmutathatjuk, hogy igen, lehetséges volt – mondta Buti László, hozzátéve, hogy a teljesítésben családja támogatása is nélkülözhetetlen volt.

A cerviai versenyen Buti csapattársa, Tuzson Ágnes is teljesítette az Ironmant, 9 óra 52 perces idejével kategóriájában második lett, az összetett női mezőnyben pedig a nyolcadik helyen végzett.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!