Gyergyószentmiklós (Gheorgheni, Niklasmarkt, Nickelsmarkt) Gyergyószentmiklós a Gyergyói-medence központja, nevét a XIV. századi okmányok már említik. Katolikus temploma 1490 után épült, barokk stílusban átépítették. Várfala 1784-ben készült el, belső mélyedéseiben domborművek és festmények. Örmény katolikus temploma 1730 után épült barokk stílusban, várfal veszi körül. Az ortodox román templom 1896-ban épült. A város irodalmi életéről: Az első magyar nyelvű alkotás Ferenczi György naplója 1629-ből maradt ránk, irodalmi értékű nyelvezetében és stílusában is. A város szellemi arculatának kialakulásához sajátos polgári vonásokkal járult hozzá az 1654-től kezdődően betelepülő örmények művelődési hagyománya. 1898-tól két társulat is alakult az irodalom terjesztésére és népszerűsítésére. A két világháború között jelentős szerepet vállaltak a kultúra magyar nyelvű ápolásában. 1898-tól itt jelent meg a Gyergyói Hírlap, 1901-től a Gyergyó című hetilap, 1905-től pedig a Csíkvármegye című hetilap. 1920–31 között a Székely Szó, majd 1926–32 között reggelenként a Gyergyói Újság. Megszűnésük után Csiby Andor hozta létre a Gyergyói Lapok című hetilapot (1934–36). 1976-ban alakult a Salamon Ernő Irodalmi Kör, 1952-től működik a Gyergyói Múzeum. Itt születtek: Fogarasy Mihály (1800–1882), katolikus egyházi író, erdélyi püspök. Keresztény igazságok egyházi beszédekben című művét 1833-ban adta ki.         Ávéd Jákó (1843–1922), szerkesztő, a Gyulafehérvári Közlöny munkatársa, a Gyulafehérvár című hetilap szerkesztője.           Imets Béla, Tusnádi Imets, T. Imets (1896–1944), szerkesztő, író. A Székelyföld szerkesztője, majd a Gyergyói Újság szerkesztője. Itt jelentek meg versei és elbeszélései. Havasalji csokrosrózsa (1923) című realista kisregényében a székely nép szociális viszonyairól fest balladaszerű képet, Muskátaszál és veres cserép (1927) címmel székely balladát dolgozott fel. Holló Ernő (1910–1983), költő, újságíró, a Kis Újság, az Új Idők belső munkatársa, írásait közli a Pásztortűz. Verseit, elbeszéléseit az Igaz Szó, Utunk, Művelődés, Megyei Tükör, Előre, Hargita és több más lap közölte. Hol elégikus, hol balladás verseiben a társadalom és természet mindennapos megfigyelései életrajzszerűen tükröződnek. Versei: Erdélyi utazás (1930), Férfiének (1939), Erdély (1941).       Salamon Ernő (1912–1943), költő, újságíró. A romániai magyar irodalomban a József Attila nyomdokain felnövő lírikus nemzedéknek talán a legeredetibb, legtehetségesebb képviselője, Ady Endre, Kassák Lajos verseiből és a népdalból merített sokat. Költészetében sajátos feladatának érezte a „szegénység átpoetizálását” (Gaal Gábor). „Én szomjaztam munkára, / dolgozni nem engedtek, / törpék vására járta, / s világa irigyeknek, / de tettem fellegvárat / a hitemből az árnak” – vallotta. Saját sorsáról így írt a Végrendelet (1942) című munkájában: „… gyönyörűnek kell látnunk azt a sorsot, amely hőssé avat bennünket.” Sorsát olyan fenyőfához hasonlítja, amelyből hozzáértők hangszereket készítenek, erre utalt Mráz Lajos: „Ez a Kárpátok hűs erdejében nagyra nőtt hangszerfa egész tehetségével az új élet győzelmét zengte, amíg csak be nem teljesedett a jóslata”: „biztos kivágnak, lebukom forogva… ” Geo Bogza állította Federico García Lorca mellé. Salamon Ernő sajátos hangon az erdélyi munkássorsot és tájat örökítette meg, a sajátos erdélyi tájba telepített munkáskolónia életét hódította meg a költészet számára: Üdvözlet hazatéréskor. Gyűjteményes kötete: Gyönyörű sors (1937). Román versfordításait (T. Arghezi, G. Coșbuc, G. Topîrceanu, E. Isac verseit) is csatolta a Szegények küszöbén (1938) című kötetéhez. Gyergyószentmiklós Középiskolája a nevét viseli, az épület előtt szobra áll, Izsák Márton alkotása, 1968-ban leplezték le. Kormos Gyula (1917–1981), újságíró, szerkesztő, író, műfordító, a kolozsvári Unitárius Kollégium után teológiát végzett, majd magyartanári oklevelet szerzett a Kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. Hitoktató lelkész, majd újságíró, a Világosság, Falvak Népe, Művelődési Útmutató, Utunk, Új Idő, Igazság szerkesztője. Elbeszéléskötetei: A rovátka (1950), Nászajándék (1954), Hosszú a kaszanyél (1956), Két füst között (1964). Ifjúsági regényei: A hattyúk felrepülnek (1960), Küszöb (1969). Színműve: Virágoznak a fák (1961). Műfordításai: Marin Preda: A Moromete család (1956), Liviu Rebreanu: Katasztrófa (1962). Hodgya (Hoghia) Józsa Béla (1898–1943), közíró, költő, szerkesztő, székely földműves család sarja, épületasztalos, Galacon kikötőmunkás, Kolozsváron a famunkások szakszervezeté­ben válik marxistává, 1928-tól a Munkássegély titkára. A 20-as évek agitációs költészetének hatására megverselte munkástársainak életét és harcát, szerkesztette a Szolidaritás című folyóiratot, Nagy Istvánnal közösen Írjatok címmel irodalmi folyóiratot adtak ki, majd a marosvásárhelyi Új Szó publicistája, a Brassói Lapok, Előre, Bányavidék s az Erdélyi Magyar Szó hasábjain a KRP politikáját szolgálta írásaival. A Népszava, Magyar Nemzet, Független Magyarország és Szabad Szó közölte cikkeiben a munkások és parasztok összefogását hirdette. A 48-as Erdély írói csoportosulásának névtelen vezetője, a népi írók határozott antifasiszta magatartását sürgette, Egy névtelen magyar munkás aláírással levelekben fordult az erdélyi magyar közélet vezetőihez. A Horthy-rendszer katonai hatóságai letartóztatták, és halálra kínozták. Mozgalmi versei dokumentációs értékűek, sajátos székely népi jelleget is képviselnek: Zúg az erdő (1942), Székely tél (1943), Számadás (1943). Búcsú és üzenet című levele, amelyet Spectatorhoz írt, egyik szép és őszinte vallomása, búcsúzása: „Mi lent lakunk a mélytenger fenekén, együtt összekavarva örökre a történelem által, s mint a kavicsok a Szamos áradásai után, itt maradtunk a történelem sok áradása után, magyarok, románok, szászok összevegyülve.” Józsa Béla életéről, sorsáról álljon itt Számadás című versének pár sora: „A rend sző hálót pókként körülöttem, / S lesi, mikor hullok belé! / Tört vet utamra, agarakat uszít, / Kopókat hajszol a vackom felé…, / Zúghat az ár, lefut, tudom, / s kövek maradnak mindenütt. / Sorsomnak szálát beleszőttem / Milljók felvetett szövetébe, / Most ver utolsókat a nagy osztováta, / Világot ráz meg legvégső ütése.” Józsa Béla munkái: Petőfi és az 1848–49-es magyar szabadságharc (1939), Józsa Béla írásaiból (1978). Hodgyán a költő emlékkiállítása van a művelődési házban. Elfogatását festette meg Nagy Albert, szobrát készítette el Lövith Egon, egy másik szobra (Orbán Áron műve), a székelyudaverhelyi agyagipari iskola előtt áll, szülőfalujában bronzszobra, Ferencz Ernő alkotása. Málnási Ferenc