Iránytű – magunkhoz

Hargita Népe
Mi leszel, ha nagy leszel – idősebbek tipikus kérdése az iskolapadot koptató diákokhoz, ami jó esetben egy tartalmas beszélgetéssel folytatódik, de olyan is van, amikor csak zavart csend követi a kérdést, esetleg egy halk nem tudom. A téma – bár néha idegesítő a kamaszok számára – sosem túl korai, hiszen a kíváncsiság, az érdeklődési körök mentén elindulva kiderülhet, hogy mit is szeret, mit végezne örömmel a megkérdezett. Érdemes megfigyelni, hogyan változnak, alakulnak a gyermekek elképzelései, az űrhajós/autóversenyző/fotómodell ötletekből hogyan lesznek földhözragadtabb, egyszerűbb jövőképek vagy pénzközpontú választások. Kedves ismerősöm mesélte egy pályaorientációs szakmai nap után – ahová azért hívták meg, hogy a munkájáról beszéljen –, hogy a diákok legfontosabb kérdése az volt: mennyit lehet keresni ezzel a foglalkozással? Pénz- és sikerorientált világunkban talán nem meglepő, hogy a gyerekek/fiatalok a felnőttek mintáit másolva szeretnének anyagi bőségben élni a lehető legkevesebb megerőltetéssel. Nem meglepő, de elgondolkodtató, mert élesen elválasztják a munka fogalmát a mindennapi élettől, mintha az valami szükséges rossz lenne, amin túl kell esni ahhoz, hogy jöhessen a szórakozás. Mennyivel kellemesebb volna, ha csak egy kicsit is szeretnék, amivel foglalkoznak, és nem azon agyalnának munka közben, hogy mikor lesz már vége… Szerencsére, vannak már olyan kezdeményezések, amelyek segítenek a fiataloknak, nemcsak a megfelelő szakma kiválasztásában, hanem azt megelőzően abban is, hogy kicsit jobban megismerjék önmagukat, és kompetenciáik ismeretében tudjanak dönteni ebben a fontos kérdésben. Önmaguk jobb megismerése elvezethet oda, hogy egy-egy szakmabemutatón tudják beleképzelni magukat abba a munkakörbe, akarják kipróbálni, és ne (csak) az anyagi szempontok mentén döntsenek. Emellett hasonlóan fontos, hogy legalább egy idegen nyelvet ismerjenek és ennek a tudásnak a birtokában induljanak el külföldre munkát vállalni, kipróbálni magukat idegen környezetben. Hiszen a másik, gyakran hangoztatott mondásunk, miszerint ahány nyelvet beszélünk, annyi személy vagyunk, örök igazság. Jelenleg a gyulafehérvári Caritas nyújt lehetőséget arra, hogy szakemberei egyengessék az útját olyan fiataloknak, akik tanácstalanul állnak a pályaválasztás „kapujában”, és nem tudnak belépni rajta segítség nélkül. A segítség sok esetben több hónapos munkát, tájékozódási lehetőséget, információt jelent, de néha „csak” az önbizalom növelése és a személyiségfejlesztés a kulcs, hogy a fiatal elhiggye: képes elsajátítani egy szakmát, és azt örömmel végezni.

Boncina-Székely Szidónia