A rohamosan fejlődő turizmus mesterfogásai közül az all inclusive ellátás osztja meg legjobban a szakmai közvéleményt. Nos, szerintem e rendszer egyszerűen megöli, beszűkíti a minőségi idegenforgalmat. A derék vendég – érkezzen Krétára, Máltára vagy Törökországba –, kap egy karszalagot, és azzal a hoteljában ehet-ihat kedvére. [caption id="attachment_76112" align="aligncenter" width="1000"] SONY DSC[/caption] Ha korábban feltalálják, minden bizonnyal szegényebbek lennénk Stendhal, Byron vagy Szerb Antal útirajzaival, s a nevezett irodalmárok egy szálloda büféjében tömték volna a fejüket, s szlopáltak volna kedvükre, ahelyett, hogy életérzésüket papírra vetették volna. Szinte mintegy, hol is van a turista, nem érdeke kimozdulni a vendéglátó intézményből, legfeljebb egy-egy túrára fizet be lelkiismerete megnyugtatása végett. E rendszerben a vendégek testvérekké válnak, a szállodai medence partján (a tengerpartig nem mennek le) vörös fejjel isznak kedvükre, s a jobb érzésű feleségek intelmei is süket fülekre találnak. Az italozók kedvéért speciális műanyag poharat fejlesztettek ki, amely hasonlít az üvegre, de ha eltörik, nem okoz sérülést. A „mindent bele” szolgáltatásban új fejezetet nyitott az oroszok megjelenése. A kedves német szalonspicceseket felváltotta a kemény mag, a kopasz moszkvai macsó, aki hármasával-négyesével viszi kezében a vodkáspoharakat, s fél óra múlva újabb adagért indul. Barátnője pedig utána kullog a söröstálcával. Orosz barátainknak a sorban állás sem erősségük, „ahogy esik, úgy puffan” elv alapján állnak öntudatosan a sor elejére. Ez az étkezésnél is megszokott, és amikor egy arcátlan bárisnyát megkértem angolul, hogy álljon sorba, úgy tett, mint aki nem érti, s mikor oroszul ordítottam rá, akkor megsértődött. A jelenetet látva, a mögöttem álló – jobb érzésű – honfitársa megveregette a vállamat, „malagyec” (derék) felkiáltással. Törökországban honfitársaink panaszkodtak, hogy már étkezés előtt fél órával oda kellett állniuk az étterem bejáratához, s közelharcot folytatni a fogásokért, mivel az oroszok pillanatok alatt lepusztították az asztalokat. No, nem a kommunizmus évei alatt felhalmozott éhség hajtja a muszkákat, szükségletük többszörösét teszik tányérjukra, így az étel java része kerül a szemétbe. Sajnos ebben honfitársaink is megérik a pénzüket. A pazarlás ugyancsak visszatetszést kelt a helyi személyzetben. Egy tunéziai pincér morogta félhangosan bajusza alatt: „ez egy egész afrikai falunak elég lenne”, majd nagy sóhajtással tolta ki a zsáknyi ételmaradékot a szemétbe. Csermák Zoltán