borús égbolt
enyhe havazás
In memoriam Vásárhelyi Péter
(81 éves korában, Budapesten elhunyt Vásárhelyi Péter, a csíkszeredai gimnázium volt matematikatanára.)
Tanár volt. A nagyok közül való. Neve elvétve, szűkre szabott sorokban jelenik meg online oldalakon, pedig a virtuális tér sem volt ismeretlen számára. Valahányszor nagytudású matematikusként, igaz emberként emlegetik pályatársai, tanárkollégái, barátai, de nem csak… Szerencsések voltak/lehettek azok a csíkszeredai gimnáziumi osztályok, amelyekben matematikaóráit tartotta. S még inkább azok, akiknek osztályfőnöke is lehetett, mert otthonosan mozgott az irodalom, a művészetek terén is. Számos tanítványa a tőle szerzett ismeretekre alapozva folytathatta tovább tanulmányait, s akár szakemberként is, az ő erkölcsét követve megtanult embernek lenni/maradni. Kedvenceit, az 1967-es évfolyam XI. F osztályának végzőseit már nem vihette ki , nem lehetett közelükben, nem követhette őket az érettségi vizsgán. Előtte egy évvel kitelepedett Budapestre. (Oka volt rá, nem bánta, ha szabadul tőle az akkori rezsim.) Hanem a volt diktatúra idején is visszajárt, hazajött a találkozókra. Még akkor is, amikor a patinás épületben nem lehetett jelen osztályfőnöki órán. Tanítványai hol valamelyik nagyobb vendéglő tágas előterében örvendhettek jelenlétének, hol a városi parkban találkozhattak a Mesterrel. A széles látókörű, nagy műveltségű tudós tanárok közül való volt. Bár betegsége miatt nem mozdulhatott ki lakásából, de így is érdekelte tanítványainak sorsa, bátorította az arra rászorulókat, örvendett sikereiknek. Istenadta emlékező képességével olyan dolgokat is számontartott, amelyek már rég a feledés mély kútjába merültek. Bölcs volt ő, sorsa viselésében is példás. Még egy évvel ezelőtt e sorok írójának hosszasan értekezett arról, hogy milyen nemes, új teendői akadtak. Felkérésre, a magyar népballadakincs elektronikus változatát készítgeti, ami nem csupán örömére szolgál, de olyan lelki kielégülést jelent számára, ami helyhez kötöttsége okán testi bajait is feledteti. – Bár ne érne véget egyhamar! – fűzte hozzá. (Vajon meddig juthatott vele?) Legendás fehér köpenyében, krétával hosszú ujjai közt vési a fekete táblára a megoldhatatlan egyenletet. Szavait idézve: „Gyeekek (így, az r betű hiányával), rossz a példa. Hibás a feladvány. Erre én sem számítottam.” Mi sem, drága tanár úr! Lám-lám, egymás után mi is követjük abba a nagy ismeretlenbe, amerre eltávozott. Hátha ott jobb megoldás kívánkozik számunkra. Evilági feladataink ott nyernek igazi bizonyítást.Kristó Tibor
