Hirdetés

Importtal pótolják a hazait

HN-információ
Augusztushoz képest 10 százalékkal kisebb tejmennyiségből dolgoztak szeptemberben a romániai tejfeldolgozó üzemek, a külföldről származó nyers tejből viszont harmadával többet igényeltek – olvasható ki a szeptemberi tejfeldolgozási statisztikai adatokból. [caption id="attachment_39404" align="aligncenter" width="981"]A romániai tejüzemek által feldolgozott tejmennyiség alakulása 2014–2016 között, havi lebontásban Forrás: INS A romániai tejüzemek által feldolgozott tejmennyiség alakulása 2014–2016 között, havi lebontásban Forrás: INS[/caption] Az egy hónappal korábbi mennyiséghez képest 8200 tonnával, azaz közel tíz százalékkal kevesebb tejet gyűjtöttek be és használtak fel termelésükhöz szeptemberben a hazai tejfeldolgozó üzemek – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közzétett legfrissebb tejtermelési adataiból. A jelentés alapján a romániai tejfeldolgozók az augusztusi 83 504 tonnás mennyiséggel szemben szeptemberben összesen 75,288 tonna nyers tehéntejből termeltek, ebből 10 ezer tonnát külföldi tejtermelő gazdaságokból rendeltek. Ugyanakkor, míg a feldolgozott tej összmennyisége havi viszonyításban 9,8 százalékkal csökkent, az importtej volumene augusztusról szeptemberre 37,4 százalékkal, 2725 tonnával növekedett. A valóságban ez azt jelentette, hogy míg augusztusban a hazai tejüzemek által feldolgozott nyers tejnek a 8,7 százaléka külföldi tejtermelőktől származott, addig ez a hányad szeptemberre már 13,3 százalékra változott – olvasható ki a statisztikai hivatal adatsoraiból. A romániai tejfeldolgozóknak amúgy a szeptemberi visszaesés ellenére összességében idén mégis több alapanyagra volt szükségük, mint tavaly. Az üzemek az idei első kilenc hónap alatt összesen 741 ezer tonna tejet vásároltak fel, ami a tavaly január–szeptember közötti időszakban feldolgozott 705 ezer tonnához képest bő 5 százalékos termelésnövekedésre utal. Igaz, a termelőktől felvásárolt tej összmennyiségén belül az országhatáron kívüli farmokról származó tej volumene is számottevően gyarapodott: a külföldről behozott tej mennyisége a 2015. első kilenc havi állapotot tükröző 64 ezer tonnához képest idén január 1. és szeptember 30. között 86 ezer tonnára, vagyis éves viszonyításban 34,3 százalékkal növekedett. Domján Levente


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!