A két világháború közötti erdélyi magyar irodalom méltatlanul elfeledett műveit igyekeznek újból az olvasók figyelmébe ajánlani a könyvkiadók. Gondoljunk csak a Mentor Wass Albert-életműsorozatára, a Polis Bánffy Miklós-köteteire, a Pallas-Akadémia Nyirő József- és Kemény János-életműsorozataira vagy a Pro Print Ignácz Rózsa-életműsorozatára. Az utóbbi sorozat köteteit ajánlja Botár Emőke. Ignácz Rózsa neve sokaknak ismerős. És mégis: nagyon keveseknek. A nyomdába kerülő köteteket az ottani munkások rendszerint Rózsa Ignácz-ként emlegették, mert ugye a könyveket „általában” férfiak írják. Egy könyvvásáron pedig kedves vásárlónk fiatal kolléganőnknek szegezte a kérdést: „Maga Ignácz Rózsa?”, és már-már szerette volna dedikáltatni frissen beszerzett könyvét… Persze akad ellenpélda is bőven. Amikor a vásárhelyi idős hölgy elegáns kalapban, tükörfényes magas sarkú cipőben, diszkrét rúzzsal a száján megáll a standunk előtt és felcsillan a szeme: „Óóó, Ignácz Rózsa!” És halk felsóhajtásában benne van, hogy ő viszont sokat tud Ignácz Rózsáról. Hogy Erdélyben, Kovásznán született, hogy bárhová is vetődött a nagyvilágban, ízig-vérig erdélyi maradt és a nagyvilág bármely pontján (hosszabb időt töltött Amerikában, Afrikában, Argentínában, bejárta Európát) szerzett tapasztalatait is erdélyi szívvel írja meg. Tudja továbbá, hogy színésznő volt, a Nemzeti Színház tagja. És persze ismeri jó néhány kötetét, a Róza leányasszonyt, az Anyanyelve magyart, a Torockói gyászt, a Született Moldovábant, ezek nyilvánvalóan már a könyvespolcán sorakoznak, és újonnan megjelent kötetei iránt érdeklődik. 2015–2016 fordulóján az életműsorozat tizenötödik köteténél tartunk. Ez a kötet az eddigiek egyfajta összefoglalója, hiszen az Ikerpályáimon kiemelkedik az eddig megjelent kötetek sorából. (A másik ilyen összefoglaló kötet, az Ignácz Rózsa-emlékkönyv 2009-ben jelent meg, a szerző születésének 100., halálának 30. évfordulója alkalmából.) Az Ikerpályáimon a sorozat igen érdekes tagja. Ahogy a szerző fia, Makkai Ádám írja bevezetőjében: „egy lokálpatrióta néhol ásatag, máshol maivá frissülő emlékei gyermekkoráról, Erdélyről… egy kettősnek indult életpálya első szakaszának rajza, színpadtól – íróasztalig”. Ha eddig megjelent köteteiből, regényeiből, útleírásaiból csak következtethettünk a szerzőnő személyiségére, ezúttal tanúi lehetünk élete legapróbb mozzanatainak, egészen közelről szemlélhetjük az életútját. Egy olyan életutat, amely nem volt nehézségektől mentes, de ugyanakkor tele volt élményekkel, kalandos történetekkel és nem utolsósorban izgalmas személyiségekkel. „A szerző utánozhatatlan stí­lusában meséli el pályafutásának történetét – idézem ismét Makkai Ádám szavait –, gyermekkorának és ifjúságának meghatározó eseményeit, írói fejlődését és kibontakozását, vagyis a sokszor megpróbáltatások árán megtett utat: »színpadtól íróasztalig«. Egy izgalmas és rokonszenves egyéniség szempontjából rajzolódik ki az első világháború utáni erdélyi világ, a harmincas évek Budapestjének művészi, írói és színházi képe, valamint a szerző utazásai Firenzébe és Párizsba. A kötet igazi varázsa Ignácz Rózsa megismételhetetlen, ízesen egyéni stílusa, mely ebben a kötetében is szerencsésen ötvöződik gondolatébresztő reflexióival.” A kötetet olvasván közelebb kerülünk az igazi Ignácz Rózsához... a gyermekhez, aki szeleburdi, fantáziával teli és sokszor magányos. A diáklányhoz, aki személyesen ismeri Áprilyt, Reményik Sándort, Kós Károlyt, Tamási Áront. A fiatal lányhoz, aki mezítláb, éhesen járja be Firenze utcáit. A színésznőhöz, aki számos szerepben sikeres, de mégis legnagyobb szeretettel a Cifra szőttes című bemutatóról mesél. A nőhöz, aki „mégiscsak férjül vette” gyermekkori nagy szerelmét, Makkai János unokafivérét. Az újságíróhoz, aki Párizsból küld színházi tudósításokat a Színházi Élet majd a Színházi Magazin című lapoknak. Végül az Emberhez, aki elért minden sikert, amit színészként és íróként elérhetett, aki bejárta a nagyvilágot, mégis esendő, gyarló, sokszor boldogtalan, és épp ez az, amitől még inkább magunk közül valónak érezzük. Másként nézünk egy filmet, ha ismerjük a rendező életét? Másként olvasunk egy könyvet, ha ismerjük a szerzőt? Kétségtelen. Az Ikerpályáimon elolvasása után, úgy gondolom, más érzésekkel nyúlunk az elkövetkező kötetek után, vagy kedvünk támad egy rég ismert könyvét elővenni újra és más szemmel nézve, több empátiával, az eddig személytelen író mögött megbújó igazi, hús-vér embert megérezve, megértve, újraolvasni. (A Pro-Print kiadónál eddig megjelent Ignácz Rózsa-kötetek: Róza leányasszony, Urak, úrfiak I–II., A vádlott, A születésnap körül, Rézpénz, Ünnepi férfiú, Született Moldovában, Anyanyelve magyar, Orsika, Keleti magyarok nyomában, Hazájából kirekesztve, Torockói gyász, Argentína viharszünetben, Papírmalom.)