Medesér (Medişoru Mare) Kiss Elek (1888–1971), pedagógiai és teológiai író, műfordító. A Kolozsvári Unitárius Kollégium után a Ferenc József Tudományegyetem bölcsész karán és az unitárius teológián végzett. Utána a Manchester College-ben töltött két évet. Lelkész, majd az unitárius teológiai akadémia tanára, dékánja, 1946-tól az erdélyi unitáriusok püspöke. Számos egyházi lap, az Unitárius Egyház, Unitárius Közlöny, Teológiai Akadémiai Értesítő szerkesztője, a Keresztény Magvető társszerkesztője. Irodalmi munkássága pedagógiai művekkel kezdődött: A személyiség pedagogikájának alaptényezőiről (1913), Az értelmi és erkölcsi nevelés viszonya (1916). Alapvető munkája: Az isteni törvény útja (1924). A tudomány és a vallás egybehangolásának igényével írta A világ fejlődése az atom szemléletében (1946) című könyvét. Szabó Árpád (1913–1943), újságíró, a Brassói Lapok, a temesvári 6 Órai Újság szerkesztője, az Erdélyi Magyar Szó főszerkesztője. Jordáky Lajos az ő emlékének szentelte Üzenet a mának című könyvét. Nagygalambfalva, Galambfalva (Porumbenii Mari) Feleki Miklós, Feleky (1818–1902), színműíró, fordító, vándorszínész. Eredeti színművét – Enyingi Török János (1856) – a Nemzeti Színház mutatta be. Többnyire francia szerzők műveit ültette át magyarra.         Kányádi Sándor (1929–2018) költő, műfordító. Költői tehetségét Páskándi Géza fedezte fel. Ő közölte 1950-ben első versét a bukaresti Ifjúmunkás című lapban. Írói álneve Kónya Gábor volt. Költői pályájának korai időszakában „a szocialista lelkesedéstől megszállottan” bizakodó verseket írt az élet és a természet szépségéről, a romániai magyarság jövőjéről. A kijózanodás a hatvanas években következett be, ettől kezdve költészetének fő erkölcsi kérdése a közösséghez való hűség és a társadalom drámai konfliktusainak feltárása lett, műveiben mind tudatosabban kötődött az erdélyi magyarsághoz. Költészete tartalmilag és formailag is megújult, az archaikus, hagyományos és a modern lírai elemek sajátos szintézisét valósította meg. Nagyszabású költeményekben keresett választ a magyarság sorskérdéseire (Fától fáig, Halottak napja Bécsben), elítélte a román kormányzat elnyomó nemzetiségi politikáját (Krónikás ének, Visszafojtott szavak a Házsongárdban). 1967-ben utazhatott először Nyugatra, Bécsben tartott előadást. Ezt követően Európában és a tengerentúl is számos helyen megfordult, 1984-ben hosszabb amerikai előadókörutat tett, ebből az élményből született meg a Dél keresztje alatt című versciklusa. 1987-ben meghívták a rotterdami nemzetközi költőtalálkozóra, de nem kapott útlevelet, erre tiltakozásul kilépett a román írószövetségből. Az 1989-es romániai fordulat után számot vetett a múlttal, de arra is figyelmeztetett, hogy a zsarnokság tovább él a társadalom mélyebb szerkezeteiben (Kuplé a vörös villamosról). Több vers- és mesekötete szól a gyermekeknek (Három bárány, Farkasűző furulya, Világlátott egérke, Billeg-ballag, Kecskemesék, A kíváncsi Hold), számos versét a Kaláka együttes zenésítette meg. Életművének fontos részét alkotják az esszék és műfordítások (Erdélyi jiddis népköltészet, Egy kismadár ül vala, Csipkebokor az alkonyatban), de írt drámát és forgatókönyvet is. Kányádi saját műveinek avatott előadója, több nagylemeze is megjelent. Műveit számos nyelvre lefordították. Költészete egyfajta szintézis, amelyben kifejezésre juttatja a közösségéért való aggodalmát és költői személyiségének belső kérdéseit. A változékony változatlanság jellemző rá: változatlan a népköltészetben gyökerező hang és a megtartó közösséghez fűződő hűség; a változékonyság a stílusban, a szemléletmódban, a tematikában és a műfajváltásokban fedezhető fel. Művészetéért több rangos elismerést, többek között 1993-ban Kossuth-, 1994-ben Herder-, 1998-ban Magyar Örökség díjat kapott. 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét vehette át. 2008-ban a Magyar Kultúra Követe címmel ismerték el, 2009-ben Budapest I. kerületének és szülőfalujának díszpolgára lett. 2002 óta volt a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2007-ben a Magyar Írószövetség örökös tagjává választották. 2014-ben a Nemzet Művésze díjjal, 2017-ben Prima Primissima díjjal tüntették ki. Parajd (Praid, Salzberg) Fanghné Gyújtó Izabella (1840 v. 1843–1914), író, akinek írásait kolozsvári lapok közlik. Több regénye és elbeszélése jelent meg.             Rugonfalva (Rugăneşti, Rugendorf) Bartha Miklós (1848–1905), író, publicista, a Petőfi Társaság tagja, 1880-ban megindította Kolozsváron az Ellenzék című napilapot. 1893-ban mozgalmat indított az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megalapítására. 1925–1944 között fiatal, pályakezdő értelmiségiek a nevét viselő társaságot alapítottak. Sebesi Samu (1859–1930), író, az Ellenzék munkatársa, tagja az Erdélyi Irodalmi Társaságnak. Elbeszéléseket, színműveket írt.   Székelydálya, Magyardálya (Daia) Csűrös Emília, Bérczes Istvánné (1897–1970), ifjúsági író, újságíró. A nagyenyedi református tanítóképzőben szerzett tanítói oklevelet, Benedek Elek nevelte a Cimbora munkatársává, Kolozsvárt az Ellenzék, Újság, Nagyváradon pedig az Erdélyi Lapok számára dolgozott. Gyermekszíndarabjai és dalosjátékai, ifjúsági regényei a nevelő célzatot a honszeretettel fűzték egybe, és szívesen újította fel az erdélyi hagyományokat. Művei: Gyermekszíndarabok (1930), Csillagszállás (1932). Ifjúsági regényei: Szeretnék szántani (1937), Kalotay Margit esküvője (1941). Megható, személyes visszaemlékezése, a Kisbaconi fenyőfák (1943) című írása.     Székelyszenterzsébet, Szenterzsébet (Eliseni) Eössi András, Ősi (1558?–1602), egyházi író, a szombatos felekezet megalapítója, az első magyar nyelvű, szombatos művek szerzője. Szenterzsébeten létrehozta a szombatosság művelődési központját. (Csak sejtjük, hogy itt született, de ebben a faluban halt meg.) Málnási Ferenc