borús égbolt
Húsvéti pásztorlevelek
Lk 24,33-34
A tanítványok húsvét reggelén Jézus keresztre feszítésének és halálának hatása alatt állnak. A nagypénteki események után szombaton semmi lényegeset nem tehetnek, de vasárnap elindulnak hazafelé. Sokkos állapotban vannak. Összecsomagoltak, és úgy gondolják, mindennek vége. A halál közelsége mindenképpen sokkol bennünket. Mert mi valami másra készültünk, soha nem a halálra. A tanítványoknak pedig Jézus előre megmondta, mi fog vele történni. Kétszer is beszélt a halálról, de a tanítványok úgy tettek, mintha nem is hallották volna.
Mi is kerüljük a halálról szóló beszédet, és úgy gondoljuk, hogy az bárkivel megtörténhet, csak velünk nem. Kerüljük a témát még a halálos ágyon is, pedig érezzük, hogy életünknek vége van. A régiek így figyelmeztették egymást: memento mori, gondolj a halálra.
Ezen a húsvéton az egész világ halálfélelemben és halálközelségben él. Arra nem számítottunk, hogy ilyen közel jöhet hozzánk a halál, és válogatás nélkül kerülünk veszélybe: fiatalok, öregek, szegények és gazdagok egyaránt. Ha eddig nem is gondoltunk rá, most, hogy az emberiség van a halálos ágyon, legalább most beszéljünk róla, legalább ilyenkor legyen beszédtémánk. A megbocsátás, az elengedés, a bűn kérdése eddig kiestek a szóhasználatunkból, de most előtérbe kerülnek. Miért?
Eddig határozott elképzeléseink voltak a világról és benne az emberről. Arról, aki a tudományban óriási eredményeket ért el. Annyira elégedettek voltunk magunkkal, hogy még Istent is fel akartuk használni a magunk céljaira. Ezért volt tabutéma számunkra a halál, amely a feltámadás hite nélkül mindenki számára rémisztő és borzalmas.
E húsvét alkalmával azonban Isten lehetőséget ad számunkra, hogy gondolkodásunk megváltozzon. De ez csak úgy történhet meg, mint az első húsvét idején, vagyis ha mi találkozunk a feltámadott Jézus Krisztussal. Ő az, aki jön felénk, ő az, aki bennünket megszólít, és közösséget alkot velünk. Mi ettől lehetünk hívők, nem más erő által. Ha nincs vele találkozás, akkor marad a félelem. Jézus itt van köztünk, láthatatlanul, de nem megtapasztalhatatlanul.
Eljön az idő mindannyiunk életében, amikor pontot kell tenni a földi élet végére, el kell engednünk azt. De ezzel nincs vége mindennek. Hiszen Jézus él, és általa mi is élni fogunk – ezt ígérte nekünk. És ez az igazi húsvéti üzenet.
Kató Béla református püspök
