Húgommal az élet

Miklós Dalma
Becsült olvasási idő: 2 perc

Van egy húgom, aki három évvel fiatalabb nálam. Csalódottan vettem tudomásul, hogy az idei nyarat, a terveinktől eltérően, külön fogjuk tölteni. Nemcsak a közös nyaralásról kellett lemondanunk, hanem az is kiderült, hogy más-más országban fogunk tartózkodni. Tudom, hogy számos lehetőségem lesz még a testvéremmel vakációzni, de a megváltozott körülmények akkor is lehangolnak. Elgondolkodtam azon, hogy mit is jelent számomra a húgom jelenléte, vagy adott esetben a hiánya…  
Nincs még egy olyan emberi kapcsolatom, amely mélyebb hatással lenne az életemre. Mindig is nagyon összetett volt a viszony köztem és a húgom között – volt benne öröm, szeretet, küzdelem, irigység, düh, versengés. Mégis biztosan tudom, hogy a jó és a rossz dolgok tükrében nincs a testvéri kapcsolatnál fontosabb és hosszabban tartó kötődés. Együtt nevelődtünk az életre, s bár gyerekkorunkban többször is hajba kaptunk, felnőttkorunkra olyan szövetséget kötöttünk, amely túlmutat a családi, baráti vagy a párkapcsolati viszonyokon. Míg az utóbbiak képlékenyek – a szüleinket egyszer csak elveszítjük, a barátok és szerelmek jönnek-mennek az életünkben –, a testvérem mindig ott lesz mellettem. Nem minden esetben fizikailag, de a lelkem egy része örökké tudja, hogy a húgom olyan számomra, akár a másik felem.
Nem tudom, hogy a szüleim épp azért ajándékoztak meg egy kistestvérrel, hogy felnőve ne egyedül nézzek szembe a sorssal, vagy csak egy örök időkre szóló játszótársat szerettek volna mellém, de a tervük nagyszerűen révbe ért. A szüleim mindent megtettek azért, hogy veszekedés után kibékítsenek bennünket, s nem győzték hangoztatni, hogy szeressük egymást, bocsássunk meg egymásnak, gondoskodjunk egymásról. 
De vajon mi jó testvérei voltunk és vagyunk egymásnak? Az emlékeim közt kutatva haragot és fájdalmat kerestem. Semmi ilyesmit nem találtam… Az egyik legkorábbi emlékem a húgommal kapcsolatban, hogy rengeteg játékot kitaláltunk a magunk szórakoztatására. Az édes kis arcára vagy a hangjára nem emlékszem, de arra az érzésre igen, amit már gyermekként a közelében éreztem. Biztonság – nem az egzisztenciális, melyet a szüleim mellett tapasztaltam, hanem az a fajta, ami a ragaszkodásban mutatkozik meg. A húgom olyan, akár egy instant barát, csak milliószor jobb annál. 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!