Idén negyvenéves a Homoródszentmártoni Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor. A Homoródmente Művészetéért Alapítvány (HMA) képviselője, dr. Sata Attila és a község vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy még emlékezetesebb, még inkább reprezentatívabb alkotások szülessenek. Simó Márton helyszíni beszámolója. [caption id="attachment_52416" align="aligncenter" width="582"] Dr. Sata Attila Fotó: Simó Márton[/caption] A képzőművészeti tábor olyan programsorozat, amely nyomot hagy Homoródszentmárton életében, de ugyanakkor hírét is viszi a község településeinek. Tizenkét falu, sőt amennyiben Bükkfalát is különvesszük, akkor bizony tizenhárom településből tevődik össze ez az önkormányzati egység. – Kétségtelen, hogy jót tesz nekünk az a tény, hogy felvesszük ettől az évtől Román Viktor nevét. Egyrészt azért, mert tisztelgünk falunk nagy szülöttének emléke előtt; Román Viktor (1937–1995) itt kezdte tanulmányait, innen indult, s fivére, Román Elemér jóvoltából itt jöhetett létre – éppen Bükkfalván! – az a szoborpark, amely őrzi az emlékét. Másrészt pedig kifelé is kommunikálva csakis hasznunkra válik, ha azt a magas művészi színvonalat tartjuk irányadónak, amelyet ő képviselt – mondta dr. Sata Attila, a tábor lelke. Homoródszentmártont sokan – külföldiek, regáti románok – azért keresik fel, hogy megtekintsék ezeket a Román Viktor-alkotásokat. A turisztikai vonzerő jórészt a képzőművészet révén nyilvánul meg. Az idehaza – ezalatt értsd Bukarestet, Romániát – és Franciaországban is komoly pályát befutott Román Viktort szülőföldjén, a Székelyföldön kevésbé ismerik, úgyhogy a névadás, a névvállalás a hagyaték tudatos felvállalása is. [caption id="attachment_52418" align="aligncenter" width="3579"] Kádár Dombi Péter Fotó: Simó Márton[/caption] Ez a négy évtized kitörülhetetlen a község történetéből – A tábornak van egy alapgárdája, olyan alkotók, akik hosszú évek óta visszajárnak: Kádár-Dombi Péter, Kalló László, Vass Mária Magdolna, Sz. Kovács Géza, Datu Victor, és külföldiek is, hiszen néhányan az ottani alkotók közül is megszerették a két Homoród menti tájakat, a sajátos hangulatokat – folytatta a továbbiakban Sata doktor, aki családorvosként tevékenykedik Homoródszentmártonban, de hosszú évek óta legalább annyira fontos számára a közművelődési programok szervezése is, mint a gyógyítás. – Mintegy 15 emberből áll az alapgárda. És van egy legalább ugyanekkora holdudvar. Igaz ugyan, hogy egyesek csak egy-két alkalommal bukkannak fel. Az is tény, hogy nem mindenki marad itt a tábor zárásáig, illetve többen csak a vége felé tudnak bekapcsolódni. Mi azonban nyitottak vagyunk, nem ragaszkodunk foggal-körömmel kötött programokhoz… Vannak olyan alkotók, akik terepen szeretnek dolgozni, mások pedig a szállást adó Dávid Ferenc Ifjúsági Ház helyiségeit használják napközben is, ahol a pihenésre, az étkezésre, a művészi tevékenységre és a beszélgetésekre egyaránt alkalmas helyiségek állnak rendelkezésre – fűzte hozzá. A HMA már évekkel ezelőtt azt tervezte, hogy Bükkfalván megvásárolja, vagy legalább huzamos időre bérbe veszi az ottani malom épületét, amelyet a tulajdonosok visszakaptak ugyan, de nem tudták üzembe helyezni, és átalakításokat sem végeztettek rajta. Az alapítvány bérelgette is pár évig, de mivel nem jutott megfelelő forrásokhoz, a felújítás elmaradt, vagy legalábbis elhalasztották. Most szó van arról, hogy egy német állampolgár fogja megvásárolni, akinek érdeke fűződhet majd az objektum kihasználáshoz. Tehát elképzelhető, hogy a majdani külföldi tulajdonos elvégezheti mindazokat a javításokat és funkcionális átalakításokat, amelyeket a helyi erők nem tudtak végrehajtani, s talán akkor a művészek, az Alapítvány gyűjteményének adományozott munkák által is hasznosulhat egy parlagon heverő tér. Talán eljön az idő, amikor a Román Viktor Szoborpark szomszédságában a Román Viktor Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor állandó kiállítását is meg lehet majd tekinteni. Egyébként a négy évtized során egy-egy alkotótól akár több, kockáztassuk meg azt az állítást, hogy kiállításnyi munka halmozódott fel a szentmártoni raktárban. Akár egyéni tárlatokat is létre lehet hozni, de bizonyos csoportoknak, egyívású képzőművészeknek lehetnek állandó vagy időszakos közös kiállításaik, de ki lehet vinni a műveket a falvakon található kultúrházakba. Bágyi Bencze Jakab községi kulturális előadó szerint akár parókiákon, közbirtokossági vagy egyházi ingatlanokban is el lehet helyezni a műveket, hiszen vannak ilyen termek, s egyiket-másikat fel is újították, de még az igazi funkciójukat nem találták meg. – Jó lenne, ha az emberek megismernék a műveket, jó lenne, ha büszkék lennének, hogy az alkotások róluk is szólnak, hiszen az itteni házak, tájak, arcok kerültek a vásznakra, a papírlapokra, s általuk formálódtak a szobrok is. Kétségtelen, hogy turizmust (is) generáló tényező, de ennek a megfelelő és szakszerű népszerűsítését nekünk kell elvégeznünk. Többnyelvű prospektusok, egyéb kiadványok kellenek, s olyan honlap, amelyen friss és helytálló információk vannak, s azok elérhetők a világ bármely pontjáról – folytatta a kultúráért felelős szakember, akinek nemcsak az a dolga, hogy őrizze az objektumok kulcsait, hogy elvégeztesse az apróbb karbantartási munkálatokat, hogy esetleg bizonyos alkalmakra bérbe adja egyiket-másikat, hanem ki kell találnia és végig is kell vinnie a közösségi kulturális programokat. Az alapítvány most díjakat alapít, amellyel a tábor megálmodóit, illetve azok családtagjait, leszármazottjait jutalmazzák, a következőkben pedig ezekkel az elismerésekkel a kiemelkedő művészi teljesítményeket és az egyes alkotói életpályákat fogják hivatalosan is elismerni. A fotográfia, mint társművészet Négy éve a Homoród Fotóklub is bekapcsolódik a művésztelep munkájába. Ezt a csoportosulást a ma Homoródszentpálon élő Hátszegi Csaba hívta életre, amely ugyancsak emlékezetes megvalósításokat tudhat magáénak. Egyrészt szervezetten összegyűjti a községben élő fotósokat, illetve mindazokat, akik máshonnan érkeznek, de ragaszkodnak a helyhez, másrészt pedig fotóstáborokat és kiállításokat is szervez. Idehaza és külföldön egyaránt megfordultak fotográfiáikkal. Természet- és szociofotókat egyaránt készítenek, de nem szabnak határt senkinek a szabad témaválasztásban sem. Amikor a képzőművészeti alkotótáborhoz csatlakoznak – ahogyan most is –, igyekeznek illeszkedni a tematikákhoz. A Homoród Fotóklub egyébként szeptemberben tartja első nemzetközi fotóstáborát Abásfalván, amelyre máris igen szép számban jelentkeztek az érdeklődők, belföldről és a szomszédos országokból egyaránt. Bors Gyula Zsámbékról érkezett. Ő már második generációs idejáró, hiszen a szülei fedezték fel a Homoród-mentét, aztán megismerkedett Hátszegi Csabával, összebarátkoztak, s nyolc éve ő is immár rendszeres látogató. Hátszegi Csaba elmondta, vannak olyan fotográfus barátaik, akik ugyanakkor kiváló képzőművészek is, akik biztosítják, sőt szorgalmazzák a műfajok és a technikák között átjárást. Egyéb elfoglaltság miatt nincsen most jelen Vitos Hajnal, aki egyébként kiváló és jó hírű keramikus és Kristó Róbert fotóriporter-grafikus sem – mindketten Csíkszeredából –, akik már több alkalommal is bebizonyították, hogy lehet egyszerre és külön-külön is jelen lenni a képzőművészeti technika és tudás, illetve a fényképezőgép optikája által is. Az eszköz változik, a téma, a nyersanyag, a táj, a valóság azonban ugyanaz. – Fotósokként igen nagy a kihívás, hiszen sem Szent Margitot, sem Szent Lászlót, sem Szent Mártont nem tudjuk Homoródszentmártonban lefotózni – ezt a három tematikát ajánlja idén a szervező –, de valamilyen úton-módon mégiscsak lencsevégre kell kapnunk e személyiségek helyi történelmi lenyomatát. Majd kiderül, hogy a táborzáró-kiállításra ebből mi valósul meg. Jöjjenek el a hét végén, és nézzék meg! – tette hozzá a beszélgetésünk végén Hátszegi. [caption id="attachment_52421" align="aligncenter" width="568"] Vass Mária Magdolna Fotó: Simó Márton[/caption] [box type="shadow" ]A hétvégi program A Homoródszentmártoni Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor programjai közt még vannak olyan események, amelyekre érdemes ellátogatnia egyszerű érdeklődőnek és turistának egyaránt: holnap du. 4 órától Szent László-ünnepség lesz a Homoródszentmártoni Református Templomban; vasárnap déli 2 órától díjátadó a Dávid Ferenc ifjúsági házban, Beke István Ferenc gitárművész, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia tanárának előadása, majd táborzáró kiállítás, ünnepi ebéd.[/box] [box type="shadow" ]Az alapító Kedei Zoltán (1929) Marosvásárhelyen él, ő az egyetlen, aki életben van a tábort alapító képzőművészek közül. A rendszerváltozásig állandó vendég volt, utána már ritkábban jött el a művésztelepre, de neki van ma a legnagyobb rálátása. Elmondta, hogy az ötlet Cseke Péter nyugalmazott egyetemi tanártól származik, aki recsenyédi születésű, akkortájt a Falvak Dolgozó Népe riportereként dolgozott. – Először 1977 nyarának elején gyűltünk össze, négy képzőművész volt jelen Cseke Péter szülői házánál. Akkor még éltek a Péter szülei. Gámentzy Zoltán, Kusztos Endre, Balázs Imre és jómagam. A művésztelep abból állt, hogy beszélgettünk, ettünk-ittunk, elmentünk a szomszédos falvakba, közben rajzoltunk, festmények készültek. Ez nem valami hivatalos rendezvény volt, de mindenképp ez számít elsőnek. A következő évben már mellénk állt Nagy Attila, aki akkor polgármester volt, azaz községi párttitkár, aztán jött Maszelka János Udvarhelyről, Szécsi András Vásárhelyről, s többen mások is. Írók, újságírók, színművészek keresték a társaságunkat. Emlékszem Burus Jánosra, a későbbi tanfelügyelőre, aki akkor a megyénél töltött be valamilyen kulturális jellegű, ideológiától sem mentes állást, de rendes és nyitott emberként ismertük meg, a később disszidált Veress Zoltán költőre emlékszem, aki Kolozsvárról látogatott el hozzánk, s maga Cseke Péter is. Máthé András iskolaigazgató is igen tevékeny volt, valamint Dáné Aladár bágyi önkormányzati képviselő, ahogy akkor mondták, a falufelelős ugyancsak sokat forgolódott a köreinkben. A kocsma környékén volt egy szekus is, de az ő nevét akkor sem ismertük, itta a deciket és végezte – gondolom – a megfigyelési munkáját. Feljegyzések talán születtek, de képet nem festett. Aztán 1990 után másfelé fordult az érdeklődésem, nagy lemaradásaim voltak az utazások és külföldi múzeumok, művészeti emlékek, kiállítási helyek meglátogatása terén, sokfelé megfordultam, máshol nyíltak tárlataim, de azért visszajártam, amikor tehettem Ho­moródszentmártonba is. Jó volt most megnézni az évtizedekkel ezelőtt készült képeimet. Örömmel nyugtáztam, hogy akkor milyen jól tudtam festeni![/box]