Talán nem véletlen, hogy valahogy elfelejtődött az egyik legtöbbet üldözött székely író és történelemtudós, Bözödi György (1913–1989) sorsa és életműve, akárcsak a legjelesebb erdélyi zenefolklór-tudósunké, Jagamas Jánosé (1913–1997). Talán az sem véletlen, hogy a XX. században a leggazdagabb termést begyűjtő erdélyi folklorista barátunk, Kallós Zoltán neve a 70. és a 90. születésnapja közötti évtizedekben többször elhangzott az anyaországunkban, mint minálunk, gyűjtőmunkásságának terepén, Erdélyben, Moldvában. Bizonyosan az sem véletlen, hogy Bözödi György meg Kallós Zoltán csuklóján nemegyszer csattant a kommunista román „igazságszolgáltatás” bilincse, és sajátságos módon ugyanakkor „eltűnt valahol valahová” az 1848–49-es szabadságharcunk múzeumi anyaga, amely Bözödi gondjára volt bízva, ugyanígy „nyoma veszett” annak a mérhetetlenül sok erdélyi meg moldvai magyar néprajzi kincsnek is, amelyet Kallós oly nagy szorgalommal gyűjtögetett össze. Eszembe ötlött mostanában, amikor Tőkés László püspök úrtól a bukaresti hatalom „visszakérte” a temesvári vitézségéért adományozott román medáliát, hogy „szerencsésebb” a közelmúltban 90. életévét megért barátunk, Kallós Zoltán, hiszen a kiérdemelt magas államkitüntetéseket anyaországunkban, és nem szülőföldjén tűzték a mellére. Engedje meg a Jóisten, hogy dicsőségben, egészségben viselhesse valamennyit, még sokáig! De két jókora gombóc azért még megakadt a torkomon Kallós Zoltán 90. születésnapi ünneplésének napjaiban. Az egyik: a közoktatásunk elképesztő gyarlósága. Sajnálatos, hogy az általános iskolák végzettjei, valamint az érettségizett ifjak zenei analfabétaként fejezik be tanulmányaikat, a tanítóik, tanáraik is jó esetben „hallottak valamit” a zenei írás-olvasás módszertanára vonatkozó ún. Kodály-módszerről, amelynek nemzetközi megbecsülése töretlen, de nálunk máig anatéma alatt van. Még az itt-ott működő táncházakban sem használják, és zeneiskoláinkban is csupán hellyel-közzel emlegetik, a kórusaink még kevésbé. Jagamas és Kallós több tízezer olyan népdalt gyűjtött, amely az egyetemes magyar nemzeti kultúránk igazgyöngyszemei, és amelyek mind hiányoznak közoktatásunk tanterveiből, tankönyveiből. Vajon a tudatlanság, tájékozatlanság vagy pedig az „átkosból” örökölt tudatos rosszindulat miatt ilyen elkeserítő közoktatásunk állapota? Második gombóc, mely fojtogat: előttem van az erdélyi magyar zenei folklór kutatásával foglalkozó két „exkluzív” rendezvény programja, sőt előadási anyaga is. Az egyik a VIII. Hungarológiai Kongresszus Zenetudományi Szekciójának Budapesten megtartott 2013. évi rendezvénye. A másik az V. Énlaka-konferencia 2015 őszi ülésszakának programfüzete. Egyik kiadványban sem láttam Kallós Zoltán nevét a meghívottak között. Nem felejtettem el, hogy mennyi akadályt kellett leküzdenünk az egy emberöltővel ezelőtt évenként Székely­udvarhelyen szervezett táncháztalálkozóink mellett megtartott tudományos konferenciák résztvevői között éppen Jagamas János meg Kallós Zoltán szereplését szerették volna megakadályozni az „illetékes szervek”, tehát a legnagyobb zenefolklór-tudósunkét és a legeredményesebb folklórgyűjtőnkét. Vajon Jagamas János a 2013-as, 2015-ös rangos rendezvényekre kapott volna meghívót? Sajnos nincs digitális kapcsolatunk a túlvilággal… De Kallós Zoltán meghívójával mi történt? Bizonyosan a válaszúti postaszolgáltatás hibájából „nem jutott el” a címzetthez. Sem Budapestre, sem Énlakára nem kapott meghívót. Cui prodest? Katona Ádám