Manapság nehéz diszkréten ügyet intézni. Mindig akad valaki, aki tudja, hogy hol voltunk, merre jártunk. Nemrég azonban találtam példát diszkrét ügyintézésre is. Május közepén Kolozsváron jártam, a Kolozsvári CFR utolsó hazai bajnoki mérkőzését akartam a helyszínen megtekinteni, no meg rég nem látott barátaimmal találkozni. A tervemet minden különösebb gond nélkül végre is hajtottam. Flottul ment minden, a szállásfoglalás is. Nem akartam a kolozsvári cimboráim nyakára ülni egy szombat este erejéig, ezért inkább a világhálón foglaltam szállást potom 150 lejért. Ráadásul remek helyen, a belvárosban, mindenhez közel, így nem kellett taxiba ülnöm. Saját autóval közlekedni meg nyűgös a nagyvárosban, annak örültem, hogy barátaim parkolóhelyet biztosítottak, onnan mozdulni, amíg vissza nem indulok Székelyföldre, nem akartam. Szálláshelyem nem egy klasszikus motel vagy hostel volt. Egy garzonlakást adtak bérbe rendkívül diszkréten.

A szállást előre kifizettem a világhálón. A tulajdonos az egyik üzenetküldő alkalmazáson keresztül küldött egy videót, hogy hogyan tudom elfoglalni a szálláshelyemet. A főbejáratától szépen végigfilmezte a szoba ajtójáig vezető utat. Recepcióról szó nem volt. Ellenben a videófelvételen láthattam, hogy a kulcs egy elektronikus zárral ellátott kis dobozban található. Elég volt beütnöm a felvételen látható számkombinációt, és máris beléphettem a szobába. Vendéglátóm szintén elektronikus üzenetben kérdezte meg, hogy elfoglaltam-e a szállást. Ugyanitt közöltem vele, hogy igen. Másnap, amikor indultam haza, én is készítettem egy videót arról, hogy visszatettem a kulcsot a kis dobozba és megköszöntem a szállást. Azt is elárultam neki, hogy a CFR meccsét jöttem megnézni. Erre meg azt válaszolta, hogy szívesen lát a kolozsvári csapat európai kupaszereplése alkalmával is. Meg kell hagyni, nagyon kedves volt. Igaz, fogalmam sincs, kicsoda, ahogy ő sem tudja, én ki vagyok. Elég volt annyit tudnunk egymásról, hogy én kifizettem a számlát, ő meg biztosította a szolgáltatást. Bizarr volt egy kicsit, mégis mosolyognom kellett. El kellett ugyanis ismernem, hogy vendéglátóm semmiben nem zavart, és ez jólesett. Ezt nevezem én hamisítatlan diszkréciónak.