Biztosan nem én vagyok az egyetlen, akinek néha olyan érzése van, hogy hiányzik valami, de nem tudná megmondani, mi az. Olyan ez, mint amikor induláskor a zsebét tapogatja az ember. Pénztárca, kulcs, telefon – a teljes posztmodern szentháromság – a helyén van, mégis még néhány pillanatig keresgélünk, és azon tűnődünk, hogy vajon mit felejtettünk el. Ismerős?
Néha előjön ez az érzés hírfogyasztás közben is. Unott arccal böngésszük a világhálót, hátha találunk valami érdekeset. Ha ráérünk, mert épp nem akad sürgős tennivalónk, olykor találomra kattintunk erre-arra, hátha találunk valamit, ami felvillanyoz. A legtöbbször azonban csak a bosszankodás jut osztályrészül, az ígéretes címek mögött gyakorta semmilyen érdemi tartalom nem vár ránk. A sokadik ilyen után bosszankodásunk ingerültséggé fokozódik, magunkban átkozódunk, végül saját ostobaságunk miatt emésszük magunkat, amiért sokadik alkalommal is bedőltünk ugyanannak a trükknek. Kicsit dühösen kapcsoljuk ki a laptopot, mert kerestünk valamit, de már megint nem találtuk meg. Ha bárki megkérdezné ilyenkor, hogy mi bajunk van, nem tudnánk épkézláb magyarázattal szolgálni. Ha véletlenül mégis eszünkbe jutna azzal lerázni a kérdezőt, hogy kerestünk valami lényegtelen apróságot, de nem találtuk meg, bajba kerülnénk, ha az illető rákérdezne, hogy mi volt az.
A hétvégén azonban megvilágosodtam. Elmentem egy szűk körű rendezvényre. De nem az ott elhangzottak gyúj­­­­­tottak fényt a fejembe, hanem ami előtte történt. Miközben vártuk a hivatalos kezdést, egy fiatal nő fényképeket mutatott olyan ruhákról, amelyeket ő maga varrt. Férfiból vagyok, a ruhaköltemények látványa nem gyakorolt rám különösebb hatást. A nő fiatalos lelkesedése, az a gyermeki öröm, hogy megmutathatja, miket alkotott és ahogy kellő humorérzékkel tudta kezelni a ruhákra tett megjegyzéseimet, ellenben igen. Amikor mosolyogva rácsodálkozott arra a kifejezésre, hogy „esztétikai szempontból reprezentatív” – és tréfásan megkért, hogy beszéljek normálisan –, sugárzott belőle valami, amit nem tudtam nevén nevezni. Még másnap is gondolkodtam azon, hogy mi lehet az. Aztán hirtelen beugrott. A szó, amelyet kerestem: életkedv.