Megérkezett a család, apa, anya és egy kislány. A felnőttek óriási szatyrokat cipeltek magukkal. Előkerült egy apró kinyitható napozószék, arra ráültették a másfél éves kor körüli kislányt, aki már jól járt, szaladgált is egyedül. Elővettek egy nagy, vízhatlan takarót, leterítették, majd rátettek egy törülközőt is. Az anya felállította a kislányt, lehámozta róla a ruhácskákat és alaposan bekente tetőtől talpig naptejjel. Elővett egy kis fürdőbugyit és egy hosszú újjú „vízipólót”, a krémes bőrfelület miatt nehezen, de valahogy rápasszírozta a gyermekre, aki közben elpityeredett. Elővett egy pár uszócipőt, bár finom homokos tengerpartról volt szó, de azokat is ráadta a kislányra. Aztán lecserélte a kalapját egy másikra, és ráadott egy napszemüveget. Közben apuka felfújt egy mentőmellényt. Közös erővel ráerősítették a gyermekre, aki megadóan tűrte. Majd felfújtak egy úszógumit. Ráültették a kislányt a székére, miközben ő már épp a homokban kezdett volna játszani. Fürdőruhát vettek magukra a felnőttek is, és – végre! - megközelíthették együtt a vizet, ami ott volt pár lépésre tőlük. 

Döbbenten néztem. Első érzés a sajnálat volt a kislány iránt, akinek ekkora tortúrán kell átmennie, hogy végre élvezhesse azt, amit minden gyermek imád: a szabadságot, vizet, homokot. Már amennyire élvezhette, mert a kis talpa gumicipőben, a kis testén vastag védőfelszerelés, akár búvárkodni készült volna. Valósággal fájt a spontaneitás, önfeledtség, játékosság hiánya. Másrészt azon fortyogtam magamban, hogy talán az első gyermekes anyák azok, akiknek a legtöbb haszontalan dolgot el lehet adni. Ráadásul ebédkor a parti kisvendéglőben kiderült, hogy még hordozható saját etetőszékük is volt a kislány számára, aki – és ez végképp feltette nálam a pontot az i-re – telefonos rajzfilmnézés közben eszegette az eléje tett ételt.
Ellenpontként ott volt egy másik család, két kisgyerekkel. A lányok karúszóval órákat pancsoltak a tengerben, az apjuk boldogan nyerített, amikor a vízben lovacskáztak. Együtt voltak, nevettek, kacagtak, énekeltek, és délben, úgy, ahogy voltak, bementek a partról, csak a karúszót vették le a szülők a kicsikről.
Mert fontos óvni a gyerekeket a veszélyektől, de fontos lenne az észszerűség határain belül maradni. Legalább annyira, hogy a nagy védekezés ne menjen az öröm, a dolgok megélésének kárára.