Tudod, mondta nekem egy kissrác, én sokáig olyan akartam lenni, mint apukám, mert ugyanazokat a dolgokat szeretjük, traktort vezet, szereti az állatokat, meg minden. Aztán egyszer elárultam neki, lehet, hogy mégsem farmer lennék, hanem inkább informatikus. Ő erre kikacagott, és azt kérdezte, hogy egész életemben nem akarok csinálni semmit, csak a gép előtt ülni? Nagyon rosszulesett nekem, és már nem akarok olyan lenni, mint ő.
Eszembe jut az a kislány, akinek mindene volt a sütés-főzés, és arról álmodott, hogy egyszer séf lesz vagy híres cukrász. A családban csúfolkodtak vele, hogy az életét majd egy gőzös konyhában éli le, ahelyett, hogy egyetemre menne, és szerezne egy jó kényelmes állást.
Vajon miért érezzük felhatalmazva magunkat mi, felnőttek, hogy a saját tapasztalataink, elképzeléseink, képességeink, megéléseink alapján a magunk képére formáljuk a gyermekeinket? Ha elő tudnánk csalogatni magunkból egy kevés önreflexiót, talán észrevennénk, hogy ha nekünk „nem jött be az élet”, akkor óhatatlanul a kudarcokra hívjuk fel a gyermekek figyelmét is, ám ezzel alaposan elbátortalanítjuk őket, nehogy elinduljanak megtalálni a saját útjukat. Maradjanak ők is a skatulyában, abban a komfortzónában, ahol nem túl jó, de legalább ismerős. Azt adjuk át, hogy ha valami egyből nem sikerül, az rossz, és nem azt, hogy az kudarc. A megtorpanás benne lehet a pakliban, ám meg lehet küzdeni vele, és megerősödve tovább lehet lépni.
Hitevesztettségünk, fásultságunk, illetve az, hogy mi beletörődtünk abba, amiben élünk, nem lenne szabad a gyermekeket megakadályozza abban, hogy álmodjanak, és majd tegyenek is az álmaikért. Fájdalmas lehet gyermekként megélni, hogy nem értenek, nem bíznak benned, gyerekességnek, badarságnak gondolják, amit te szeretnél. Pont azok – a szülők – utasítanak el, nevetnek ki, akiktől elfogadásra, biztatásra, támogatásra vársz. 
Ha a cél az, hogy szárnyakat szegjenek, akkor a kissrác apukája, a cukrászálmokat szövögető kislány családja jó úton jár. Pedig a gyermeki álmokban ott lehet az életpálya csírája, amit inkább melengetni kellene, mert beteljesítése elvezethet egy elégedett, önmegvalósító élethez. Ha ilyenből lenne több, mindannyiunknak sokkal jobb lenne.