Vodka, kóla, energiaital, cigi – egy szombat esti bevásárlókosár tartalmát nézegetem, a soromra várva. Bár csak beszaladtam egyvalamiért a későig nyitva tartó üzletbe, elmélázva kissé, mígnem a kosár tartalmát zsebükbe tömködő fiatalokra lettem figyelmes. A legnagyobbik sem lehetett több tizenkét évesnél, épp fizetett, még eszébe jutott, hogy öngyújtó is kell a cigi mellé. A kiszolgálóhölgy készséges volt, ajánlgatta kipróbálásra az öngyújtókat, mosolygott: a világ legtermészetesebb dolgának tartotta, hogy este tizenegykor három kiskorút szolgál ki épp cigarettával és szeszes itallal. Bár ezek értékesítését törvény szabályozza – azokat az egységeket, ahol dohánytermékkel szolgálnak ki kiskorúakat, tízezer lejes bírsággal és tevékenységük harmincnapos felfüggesztésével sújthatják, majd a második törvényszegés esetén végleg be is zárhatják –, én még nem láttam olyan boltot, ahol a vásárlótól megtagadták volna az árut, akár a cigarettát vagy a szeszes italt egy gyermektől.
Társadalmunkban abszolút elfogadott, sőt elvárt egy bizonyos életkor után, hogy a fiatal (lány és fiú egyaránt!) társaságban alkoholt igyon, a cigarettázás különböző formái ugyanígy részét képezik a képzelt felnőttéletnek. Sokszor hangoztatjuk, mennyire elvetemült a mai generáció legtöbb képviselője, mennyire önpusztító életet él, és a saját vesztébe rohan, arra kevésbé gondolunk, milyen minta alapján teszik ezt. A tényszerű megállapítások és az állandó bezzegamiidőnkben-jellegű panaszok helyett talán kideríthetnénk, vajon mi asszisztálunk-e ahhoz, hogy ők egy biztonságos környezetben nevelkedjenek. Adunk-e támpontokat, követendő példákat, megmutatjuk-e, hogyan kell jó lelkiállapotban és egészséges testben élni? Aligha. 
Ahányszor fejcsóválva és ítélkezve tekintünk rájuk, annyiszor feledkezünk meg arról, hogy ők, a mai fiatalok, a társadalom legérzékenyebb, legsérülékenyebb részecskéi, s olyan irányba fejlődnek, alakulnak, amerre utat mutatunk nekik. S ha jó szokásunk szerint ujjal mutogatnánk a döntéshozókra az észszerűtlen törvények miatt, jusson eszünkbe, mennyi minden múlik rajtunk is, ami jövőbe mutató.