Lassan pereg a liszt a kivajazott tepsiben. Megkoppintom az edény szélét, nekilódulnak a szemcsék, beterítik a ragacsos felületet, a fölösleg meg továbbsiklik. Körbe-körbe, ugyanúgy évek, évtizedek óta minden háziasszony konyhájában. Főleg ünnepek előtt, de nem csak. Az anyáinktól, nagyanyáinktól ellesett apró mozdulatokban ott van az izgalom és a felelősség: csak most ne ragadjon le, muszáj tökéletesnek lennie, nincs itthon több alapanyag, idő az elölről kezdésre, érkeznek a vendégek, nem lehet születésnap torta nélkül. 
Csak a jól ismert, begyakorolt recept, a nagy alkalmak, családi események, különleges ünnepek nem engednek teret a spontaneitásnak, kísérletezgetésnek. Így is annyi mindentől függhet a siker. Elég, ha alacsonyabb a vaj zsírtartalma, kisebb a tojás mérete, vagy a liszt finomsága nem megfelelő, ha nem sikerül tökéletes állagú habbá verni a tojásfehérjét, vagy túl mélyre ér az üst, vagy túl magasra a víz, amiben a gőz fölött a krémet kavargatom, ha csak az egyik hozzávaló mennyiségét elnézem, hogy a tej hőmérsékletéről és a hold állásáról ne is beszéljünk – precíz szakma a cukrászat. Járt utat a járatlanért, cseng a fülembe, és csak egy pillanatra sandítok a leragadást gátló spray felé, amit épp arra fejlesztettek ki, hogy egyetlen mozdulattal helyettesíthessük a vajazás, lisztezés folyamatát, és amit néhány hónapja rendeltem, hogy konyhabeli ténykedéseimet siker koronázza. De kipróbálni sem időm, sem merszem nincs, hiszen ha nem az érkező vendégek, akkor a fiaim csillogó szeme tántorít el az esetleges kudarctól. Mert ők töretlenül bíznak abba, hogy a sok kavargatásból kisül valami finomság, és egyben ki is jön a formából, ha már nagy ritkán rászánjuk magunkat. Inkább nekilátok a következő tepsinek, pereg a liszt, sok lap kell a dobostortához.
Talán mindannyiunk kamrájában van egy „leragadást gátló spray”, egy új módszer, egy terv, egy álom, amit eddig nem volt merszünk elővenni az időhiány, a megfelelési kényszer, a megszokás, a sikertelenségtől való félelem miatt, vagy csak mert nem volt rá alkalom. És így, az év végén nem is kívánhatok mást, mint hogy jövőre legyen! Csak egy álmos, lusta vasárnap délután, amikor tét nélkül, de végre kikerülnek a régóta dédelgetettek a kamra mélyéről.