Nézem én is a focivébét, hogyne! Mármint a munkaidő utáni meccseket, a délutáni találkozókról legfeljebb egy rövid összefoglalót. Emlékszem, az első vébé, amit láttam az 1990-es volt. Olaszország volt a házigazdája. Utána elképzelni se tudtam, hogy ne nézzem meg a világbajnokságok összes meccsét.
De nemcsak néztem a meccseket, utána is olvastam. Mármint a világbajnokságok történelmének. Amikor kezembe került Áros Károly Montevideótól Madridig című könyve, már kezdte elveszíteni aktualitását, mert a kiadása után megrendezték az 1982-es és az 1986-os világbajnokságot is. Megtanultam belőle többek között, hogy mi, magyarok is voltunk valakik. Elvégre a magyar válogatott nemcsak 1954-ben, hanem 1938-ban is világbajnoki ezüstérmes lett. Kívülről tudom az összes vébédöntő eredményét 1930-tól egészen 2002-ig. Utána már meg kell erőltetnem a memóriámat, hogy eszembe jusson, melyik évben ki lett a világbajnok.
Nem tudom, miért. Talán szerepe van ebben annak, hogy időközben napirendre kerültem kedvenc sportágam fonákságaival is. A ténnyel, hogy a foci üzlet, és egy világbajnokság megrendezésének odaítélése olyan, mint A három testőr Afrikában című regényben a kongói vasútépítkezés: nem történhet elég visszaélés. Nem véletlenül ül a döntnökök zöme börtönben. A FIFA, a világ labdarúgását irányító szervezet nem korrupt, hanem a korrupció maga. Baráti beszélgetésen nem kevés iróniával került szóba, hogy nekünk is kellene egy hasonlóan nagy presztízsértékű világszervezet, mert az arab olajsejkek mesésen vesztegetnek. 
A sportág globalizációja sem tett jót feltétlenül a labdarúgásnak, mert kezdenek eltűnni belőle azok a kulturális stílusjegyek, amelyekkel sokan tudtak azonosulni. Elvégre mindenki tudta, hogy az olaszok védekeznek, az angolok ívelgetnek, a németek precízek, robotolnak, a brazilok cseleznek, adnak a látványra. Ma már alig van olyan csapat, amely megőrizte elődei stílusát. Ha kerül is, csupán a kivétel, amely erősíti a szabályt. Az kezdett kiveszni a világ labdarúgásából, ami emberivé tette.
Valahogy úgy vagyok a focival, mint egy megfáradt házaspár egymással: még szeretik a másikat, de már kezd kihunyni a szenvedély.