Mint minden év első napjaiban, így idén is hírt adtunk az év első újszülöttjeinek érkezéséről. A megyei körképet jómagam szerkesztettem, s közben azt vettem észre, mosolygok. Egy pillanatig meg is fordult a fejemben, jó, hogy sokan nem látják az arcomat, mert tudjuk, mit szoktunk gondolni arról, aki egyedül mosolyog. A tudatalatti derített jókedvre. 
Miközben gatyába ráztam a tudósításokat, arra gondoltam, bárcsak az év minden napján ilyen jó híreket közölhetnénk. (Habár a jó híreket kevésbé „szeretik” az olvasók, azaz kevesebben olvassák.) Különben bárki bármit gondol, az újságíró is érző lélek, és bármennyire sokat látott, tapasztalt, mégis felkavarja egy-egy baleset, tragédia. Jól emlékszem, tavaly egy nyári napon rendkívül szörnyű vonatbaleset helyszínére kellett mennem, és arról kellett tudósítanom. Rövid terepszemle után gyorsan el is húztam a helyszínről, utam a szerkesztőségbe vezetett. Az egyházi rovat szerkesztését kezdtem el, amikor kollégám azzal a hírrel futott be, hogy súlyos balesetet szenvedett egy fiatalember. Tűkön ülve vártuk a kórházi szóvivő tájékoztatását a srác állapotáról. Sajnos meghalt. Mondanom sem kell, hogy ezek után milyen hangulatban voltunk. Talán ez volt az év egyik legrosszabb munkahelyi napja. Szóval örülök, hogy ilyen jó hírekkel is szolgálhatunk, mint az év első babái. Öröm az ürömben, hogy nem a legrózsásabb a szaporulatszám, de mégis nagyszerű, hogy egyáltalán arról is írhatunk, hogy nemcsak a halálozási arányszám növekszik.
Gyakran látni egyes szülők bejegyzéseit a közösségi oldalakon, amikor egy-egy mémmel, általuk viccesnek ítélt fotóval vagy írással „panaszkodnak”, milyen nehéz szülőnek lenni, amit nem is vonok kétségbe, de ha belegondolunk, szüleinknek, nagyszüleinknek még nehezebb lehetett. Ráadásul nem egy-két életet vállaltak, és úgy éltek, ahogyan tudtak. A maguk módján boldogan. A karácsonyi éjféli misén is nyomatékosították, a gyermek ajándék. Ez jusson eszünkbe, mielőtt szétkürtölnénk (jelentéktelen) panaszainkat a nagyvilágba! Amúgy is, mindannyian tudjuk (tapasztalatból), a gyermek akkor is gyermek, ha Pestre viszed, és az a „csodabogár”,  aki a részeg emberrel együtt mond igazat. S mire írásom végére értem, Ákos dalának sorait dúdolom, s dúdoljuk minél többen: „Gyermekember az égre néz / A lelke már a jóra kész. / Büszkeség és józan ész.”