Közeledik a karácsony, és közeledik az év vége is. Az ember ilyenkor minduntalan számot ad önmagának az elmúlt esztendőről. Mi volt és mi lett? Mit és mire költöttünk? Aztán ott vannak az új célok, a fejben pörgethető, egész évben előttünk lebegő újévi fogadalmak: bakancslistás kirándulások, célok, tervek, egy saját vállalkozás reménye, kilépés a rossz munkahelyről.
December közepére általában már világos, hogy mi az, amit idén még nem, de jövőre már biztosan pótolni fogunk. Bővíthetnénk a lakást. Netán kellene egy új tévé? Végtére is jó lenne azt a fránya albérletet is egy saját lakásra cserélni. Sokan éveket, mi több, életeket töltünk azzal, hogy eggyel kevesebb legyen a listánkon, és valamikor negyven-, ötvenéves korunkra biztos egzisztenciát, kézzelfogható „eredményeket” emelhessünk az arc nélküli bírálóink és kiégett önmagunk elé. A hétköznapi mókuskerékbe viszonylag könnyen bele lehet szokni. Látod a szomszéd vadiúj autóját, és a jól megszokott életkörülményeidnél alább sem adhatod. Aztán ott vannak a mindennapi bajok: régi a telefon, szégyelli a gyerek, de a konyhabútor és a kanapé se valami modern. Csak néhány érv, kifogás, amivel hétről hétre, összeszorított fogakkal, egy pohár bor vagy néhány kedves, támogató szó mellett helyre tudjuk pofozni önmagunkat és a gyenge lábakon álló motivációnkat. 
Az elmúlt egy hétben nekem sem volt sok kedvem a munkához. Esténként azon vettem észre magam, hogy még egy poharat se tette odébb, unom az összes filmet, amit nézhetnék, és eszméletlen mennyiségű feladattal vagyok elmaradva. Eljátszottam a gondolattal – még ha a pénztárcám és makacs tudatosságom gyakorlatban nem is engedte –, milyen lenne most az egyszer besétálni egy áruházba, s nem nézni árat, kalóriaszámot. Ne számolni, miből mire futja. Ne vezetni fejben fontossági sorrendet, s ne lemondani egy új ruháról, mozijegyről, egy hosszas sétáról. Bűntudat nélkül enni, tükörbe nézni, este ágyba dőlni. 
Nem tudhatom, talán legtöbben soha nem is fogjuk megtudni milyen az élet a mókuskeréken kívül. Viszont így, év vége felé vagy év közben legalább egy-két nap erejéig érdemes hagyni: hadd tegyük a semmit önmarcangolás nélkül, és lépjünk túl az okos és tudatos önmagunkon egy szempillantás erejéig.