Nyakunkon a nyár, a vakáció, és a szülők jó része kétségbeesetten kapkod fűhöz-fához, hogy mi legyen a gyerek(ek)kel. Jó esetben elmegy a család egy hétre, tíz napra nyaralni valahová, vagy ha nem is, a szülők csak kiveszik a szabadságukat, s jöhet a strand, kirándulás, nagyszülők meglátogatása stb. Ha megengedi a családi kassza, akkor egy-két-három tábor is segít (azért nem árt, ha tudjuk, hogy a gyerekeknél a „táborallergia” elég gyakran előfordul), de a nyári szünidő még mindig tart. És tart egészen szeptember 10-én estig.
A felelős szülő biztonságban szeretné tudni a gyermekét azalatt is, amíg ő dolgozik. Azt is szeretné, ha az utód tartalmasan töltené a vakációt. Ha nem kütyüzne egész nap. Ha olvasna. Ha esetleg az írást is gyakorolná. Ha egy kicsit besegítene a házimunkába. Ha nem unatkozna. De miért baj, ha unatkozik a gyermek? Baj-e egyáltalán? Valahogy a legtöbb ember fejében ez olyan kerülendő, rossznak tekintett állapot, szinte felelőssé is tesszük magunkban azt, aki „unja magát”, ráadásul a szülő gyakran magát is hibásnak érzi, hogy nem tett meg mindent, nem szervezett elég programot a gyermeknek, és az most unatkozik. Szegény…
Pedig a vakációban egy cseppet sem baj, ha kicsit „bambul” a gyermek. Lehet, hogy nem is unatkozik, csak úgy elvan. Agyának, idegrendszerének, lelkének nagy szüksége van az ilyen üresjáratokra az év többi részét jellemző pörgés után. Másrészt azért sem árt, ha unatkozni hagyjuk a gyermeket, mert így serkenthetjük őt arra, hogy találjon ki magának valamit, ne csak a szülő legyen felelős azért, hogy szórakoztassa.

A szülő nem hoppmester, a drága gyermek is megtanulhatja lefoglalni magát valamivel, ha már eleget unatkozott. Persze mindez akkor áll, ha az észszerű családi szabályok mentén nincs kéznél egyből egy kütyü, amikor épp eljön az unalom órája. 
Nem kell mindig valami program. Mert ha kiesik egy, vagy elfogy az ötlet, miközben a gyermeket hozzászoktattuk, hogy vakációban is pörögnek a dolgok, akkor persze, hogy nehezen tud mit kezdeni az üresjárattal. Ha mégis nyavalyogni kezd a csemete, hogy úúúgy unatkozom, akkor is inkább beszélgessünk vele, meséljünk valamit magunkról, ne agyaljunk mentőötleteken, ehelyett vezessük rá, hogy mivel szeretné ő eltölteni az időt. Tanítsuk meg gondolkodni ezen a téren is.