Fogalmazást írnak a tanulók az iskolában: „az ünnepek előtt takarítunk, sütünk-fő­zünk, készülődünk…” Mire ta­nár ismerősöm kérdezi a gyer­mekeket: ti takarítotok, süttök-főztök? Nem mi, mondják erre a tanulók, hanem édesanya és nagymama. Egy-két dologban ők is segítenek, meg apuka is, mondják, mégis, a lányok több feladatot felsorolnak, mint a fiúk.
Mert az, amit ünnepi han­gulatnak nevezünk, ami nélkül nincs karácsonyi vacsora és nincs szilveszteri ünneplés, legtöbbször a nők munkájának eredménye. Az ünnepi menüsor megtervezése, a bevásárlás, a takarítás, főzés, a családi vagy baráti összejövetelek előtti ké­szülődés, a rokonlátogatások össze­egyeztetése és az időpontok fejben tartása a legtöbb családban többnyire a nőkre hárul. És ha már ők azok, akik elkészítették az előételt, levest, főételt és desszertet, akkor ők is szolgálják fel mindezt: miközben mások pihennek, nyugodtan falatoz­nak, sokszor a nők az utolsók, akik asztalhoz ülnek, és ők az elsők, akik felállnak. Nem állítom, hogy ez minden háztartásban épp így van, nem is mernék ilyet tenni, mert tudom, hogy vannak családok, ahol a férfiak és fiúk éppúgy kiveszik a részüket a takarításból és főzésből, mint a nők, de a tapasztalataim – és a tanulók elbeszélése – szerint az ünnepi házimunka nagy része a legtöbb családnál a nőké.
Nem véletlen az sem, hogy kutatók tanulmányokat végez­nek, amelyekben az egyenlőtlen házimunka-eloszlást figyelik meg ünnepek idején férfiak és nők között, s ennek mentális, érzelmi hatását is vizsgálták. A következtetések, gondolom, senkinek sem okoznak megle­petést: az ünnepi időszakban egyrészt megnő a reproduktív (térítésmentesen végzett) munka mennyisége, másrészt – mivel nem akármilyen alkalmakról van szó – mindennek jól, a hétköznapinál sokkal jobban kell sikerülnie, ami nem kis teherrel jár. Mert ami egyeseknek az ünnep varázsa, meglehet, másoknak teher.