Te mikor voltál szerelmes utoljára? – kérdezte ebben az elemi erővel kirobbanó tavaszban egy fiatal lány a barátnőjétől. Sajnos, bármennyire hegyeztem a fü­lem, a választ elsodorta a tö­megközlekedési eszköz és a többi utas által keltett zaj, de a kérdésfelvetés még napokig foglalkoztatott. Amikor arról beszélünk, mennyire másak a mai fiatalok, mint „a mi időnkben”, valószínűleg a párválasztási, kapcsolatteremtési szokásaikat és érzelmi intelligenciájukat is figyeljük, elemezzük. Hogy valóban mások-e (szerintem nem), vagy csak a fénysebességgel szá­guldó hétköznapok ritmusához próbálnak adaptálódni, talán sosem derül ki, de a szerelemhez fűződő viszonyukat is kutatják a szakemberek.

Eszerint sokkal kevesebben élnek meg romantikus kapcsolatot – a Z-generációsoknak csak 56 százaléka, míg az idő­sebbeknek 78 százaléka volt ilyen szerencsés –, a jelenlegi 18-34 év közöttiek több, mint ötven százaléka nem rendelkezik állandó partnerrel, míg tíz évvel ezelőtt ez az arány 33 százalék volt.

Bár magam is azt látom, hogy fiataljaink egyre tudatosabbak, felelősségteljesebbek és sokkal több tennivaló hárul rájuk, mint a néhány évtizeddel korábbi társaikra, azt remélem, hogy marad idejük megtapasztalni az érzelmek hullámvasútját, a mindent elsöprő szerelem érzését. Abszurdként hat, hogy a szívecskékkel, szerelmes emo­jikkal tarkított és az érzel­meket ruhadarabokon hirdető környezetben épp a romantikus szerelem képe halványul el… Az írók, költők által meg­jelenített, sokszor idealizált sze­­re­lem épp a fiatalkor heves ér­zelmi megnyilvánulásaiból, jellemformáló megéléseiből merített ihletet. Miből fog „táplálkozni” ezután? És egyáltalán… érdemes élni szerelem nélkül?

Szerencsére a kutatási ered­ményeket bármikor felülírhatja a valóság… ezt jut eszembe ebben a harsány, szíveket nyitogató tavaszban…