Van ez a szupertalálmány, ami egy pejoratív hasonlattal élve, olyan, mint az atomenergia: ha jól használják, hasznos mindenkinek, ha nem, könnyen balesetet okoz. Az viszont biztos, hogy a használata rend­kívüli felelősséggel jár. Motoros közösségekben el tudják mondani, hogy ha valaki hirtelen hétszázötven köbcentiről ezerkétszázra vált, az soknak számít, és többnyire értik is azt, hogy mit jelent mikor a lábuk között négyszáz kilóval meg kell maradni a vizes úton. Csakhogy az ilyen szörnyetegek vezetése komoly kritériumokhoz van kötve: korhoz, vezetői engedélyhez, tapasztalathoz, és azért a józan észhez is – ezeket pedig az elektromosroller- használatról nem lehet elmondani, holott hasonlóan veszélyesek a né­hánytíz kilójukkal.

Mikor kiskorú száguldozókat látok olyan eszközökkel re­peszteni át az elsőbbségadás kötelező tábla alatt, aminek teljesítménye egy robogóéval ér fel, mérhetetlen düh önt el. És nem a száguldozó irányába, hanem afelé, aki lehetővé teszi, hagyja, nem törődik vele, tudomást sem vesz a vele járó kockázatokról. Értem egyrészt, hogy a szülő úgy látja: áh, huligánkodtunk mi is eleget, s még mindig itt vagyunk. Persze, csak az Ukrajna biciklikben nem volt húsz lóerő, mikor négyen ültek rajta és estek el vele a köves úton. Holott még biciklivel is el lehet úgy esni, hogy leszakadjon az ember lépe.
A teljesítmény és a sebesség valóban euforikus állapotba hozza az embert, de kétlem, hogy azoknak a gyermekeknek, akik még 24-es kerekűvel is csak társaságban bicikliznek szükséges egy ilyen karbonlábnyom-el­tüntető varázsmasina. Ha a szülőknek annyira nem is számít ez, remélem a bukaresti vezetésnek idővel annyit fog, hogy megtiltják a kiskorúaknak vagy vezetői engedélyhez kötik ezek használatát. Amíg nem lesznek olyan tragédiák, amiért pont a szülők fogják a „fejesek fejét követelni”.