Most, hogy itt az ősz, esik az eső, borús az ég, borús az ember hangulata is. Ki tudja, miért van ez, de ilyenkor mintha sokkal gyakrabban jutna eszünkbe minden apró bajunk, és alapértelmezett hangulatunkká válik a bosszankodás. Valahogy semmi sincs a helyén, nem idegesít bennünket semmi más, csak ami él és mozog. Ilyen hangulatban szoktam használni terápiaféleségként, hogy megnézem a nagyvilág híreit. Itthon minden olyan kellemetlen, lehangoló, kell valami, ami messze van, élénk, vidám, derűs, nagyvonalú, bármi, ami alkalmas arra, hogy elterelje a gondolataimat. Kinyitom tehát az internetet. Erre fel olvasom, hogy Izrael elindította a Hezbollah elleni offenzívát, az emberek menekülnek Libanonból. Nesze neked, vidámság meg derű! Az egyedüli jó ebben a borzalomban, hogy legalább messze van. Megölték a Hezbollah vezetőjét, de aki helyére lépett, közölte, hogy folytatják a harcot. Sok vér fog még ott folyni. Nehezen fér a fejembe a dolog – lehet megrögzött pacifista vagyok –, hogy minek kell háborúzni, amikor sakkozni is lehetne. Vagy mondjuk rendezzenek a szemben álló felek egy bokszgálát, aki több meccset nyer, az győz, a másik meg visszavonul hadseregestől, mindenestől. Ennyire nem értek hozzá. Nem is akarok. Borzalomból bőven elég annyi, ami a hírekből lejön. 

Mindenesetre elgondolkodtató a dolog. Miközben naponta birkózunk a sok apró bosszúsággal, valahogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy valójában nincs rossz dolgunk. Nálunk legalább nem lőnek. A hadiállapothoz képest mi normálisan élhetünk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne is törődjünk ügyes-bajos dolgainkkal, mert azokat nyilvánvalóan el kell intézni. De az ilyen borongós, lehangoló napokon hajlamosak vagyunk elveszni a részletkérdésekben. Hasogatjuk a szőrszálakat ahelyett, hogy legalább egy lépés távolságról szemlélnénk a probléma egészét.
Előfordul ilyenkor, hogy felhúzzuk magunkat olyan apróságokon, ha valaki pökhendi, tahó, paraszt módon nyilvánul meg velünk szemben. Pedig az ilyesmin kár tépelődni. Ha állandóan csak azokat a körülményeket nézzük, amelyek hátráltatnak bennünket, fennáll a veszélye, hogy elveszünk a kisszerűség útvesztőjében. Arra meg semmi szükség. Hagyjuk az ilyesmit másra és örüljünk egy kicsit annak, ami jó. Például, hogy nálunk nem lőnek.