Ferenc pápa április 21-én bekövetkezett halálával nemcsak a katolikus egyház történetében zárult le egy korszak, hanem azok életében is, akik tanúi lehettek annak, milyen, amikor az egyházfő valóban testközelbe hozza a hitet. Ő volt az első pápa, aki meglátogatott bennünket, és nemcsak úgy általában „a híveket” – hanem konkrétan minket, ide jött el, Csíksomlyóra, 2019 júniusában. Ez a gesztus önmagában is történelmi jelentőségű volt, ám az utóhatása talán még nagyobb: méltóságot, megerősítést, figyelmet adott egy közösségnek, amely gyakran érezte, érzi magát a peremre szorítva.

Ferenc pápa Csíksomlyóra látogat – súgtunk össze egy sajtótájékoztatón 2019. január 11-én egy kolléganővel, ugyanis akkor tette közzé a Ferenc pápa romániai látogatásáról szóló hírt a szentszéki sajtóiroda. Másnap már Csíksomlyón forgattunk, a tudnivalókról hosszabb interjúban kérdeztük a kegyhely őreit. Az azt követő hónapokban – e sorok írásakor megszámoltam a levelezőmben az elküldött leveleket – 33 tudósítást készítettünk a látogatáshoz kapcsolódóan. A történelmi esemény után többször beszéltem a pápával, álmomban. Az egyik jelenetre határozottan emlékszem. Ferenc pápa azt mondta, nem értette, hogy székelyföldi látogatása idején miért voltak nagyon szigorú biztonsági intézkedések, és azt sem, hogy miért aggodalmaskodtak annyit az ebédje miatt, hiszen ő beérte volna némi túrós makarónival. Azóta is jókat derülök a képzelgésen. És ha belegondolunk, valójában van benne valami… Emlékszünk a biztonsági körülményekre, a túlkapásokról bőven vannak rossz tapasztalataink, nem beszélve arról, hogy a miseruháról „eltűnt” a magyar felirat, s azt is lehet (akár joggal sértődötten) latolgatni, miért nem vár(hat)ta meg a szentmise végén a magyar himnusz eléneklését. És az immár megboldogult Szentatya egyszerűségét, puritánságát ismerve, elképzelhető, hogy őszintén megelégedett volna egy tányér túrós makarónival is.

A faramuciságok ellenére Ferenc pápa csíksomlyói látogatása több volt diplomáciai gesztusnál: történelmi üzenet volt a kisebbségi közösség felé, hiszen a romániai többnapos út egyik legfajsúlyosabb állomásaként említette Csíksomlyót. Meggyőződésem szerint a rövid itt-tartózkodása nem csupán szimbolikus állomás volt, hanem bizonyosság arról, hogy a világ figyelhet ránk is, illetve arról, hogy hitünk, nyelvünk, hagyományunk érték. A nyeregben több tízezer zarándok hallgatta, amikor azt mondta: „Ne engedjük, hogy testvéri kapcsolataink, a közösségeink és az identitásaink a gyűlölet és a megosztás martalékává váljanak.” Ezek a szavak, amelyek akkor talán ünnepélyesnek hatottak, ma újra és újra visszhangzanak a megosztott Európa, egy háborúban álló világ és egy választásokra készülő ország mindennapjaiban.
Ferenc pápa nemcsak tanított, hanem példát is mutatott. Egyszerűsége, közvetlensége és néha önironikus humora miatt sokan érezhették úgy, hogy közel jött, nem trónon ülő távoli uralkodóként, hanem zarándokként, testvérként, pásztorként. Amikor a pásztor „juhszagot” emlegetett, nem sértett, hanem irányt mutatott: az egyház legyen jelen az emberek között, legyen ott a hétköznapjaikban.

A Szentatya csíksomlyói látogatása nem csupán egyházi esemény volt, hanem fontos jelzés is a közösség felé. Rövid jelenlétével érezhetővé vált, hogy a figyelem és az elismerés nem hiányzik a perifériára szorult térségekből sem. Megmutatta, hogy a vallási vezetők szerepe túlmutat a szertartásokon és a hit közvetítése mellett a közösségi összetartozás megerősítésében is jelentős szerepet vállalhatnak. Ferenc pápa sem volt tökéletes, és nem is akart annak látszani. Csíksomlyói látogatásával hidat épített, még akkor is, ha az csak rövid időre volt tartós. Tanításai és példája azonban tovább élnek, emlékeztetve arra, hogy a párbeszéd és a nyitottság keresése továbbra is középpontban maradjon, bárhol és bármilyen körülmények között. Ugyancsak Csíksomlyón mondta: „Aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást!”