Nemrég jött szembe velem a hír: Kolozsváron megalakult az Erdélyi – Kossuth Tisza Sziget. Elsőre azt hittem, ez csak egy kései áprilisi tréfa, valami posztmodern vízicsata a politikai térképen, de nem – ez a képződmény valóban létezik. Az alapító, Kátai István sepsiszentgyörgyi születésű színművész büszkén jelentette be saját közösségi oldalán: ez az első ilyen „sziget” Erdélyben.

Első hallásra ez az egész valami földrajzi anomáliának tűnik – Tisza-sziget a Szamos partján? Olyan lehet, mint a balatoni cápafogás vagy a hortobágyi vitorlásverseny. De ha nagyon akarjuk, találunk kapcsolódási pontot. Az egyik éppenséggel fizikai: ha valaki leúszik a Szamoson, elérheti a Tiszát – valahol Gergelyiugornya környékén már tiszai habok ringatják tovább. A másik kapcsolódási pont kevésbé romantikus, inkább ideológiai: az Orbán-ellenesség. Az új közösség olyanokat vár soraiba, akik szerint „Orbán Viktor diktatúrája a jövő gyilkosa”. A Szamos-parti Tisza-sziget viszont nem éri be egy partváltással – az RMDSZ-t is lecsúsztatná a romániai politikai térképről.
Kátai szerint az RMDSZ már nem képviseli hitelesen az erdélyi magyarokat, mert „nem a saját kottájából játszik”, külső elvárások alapján működik. Igen ám, de miközben ezt mondja, ő maga is egy magyarországi párt (a Tisza) nevét és logóját tűzi a vitorlára, sőt, az általa alapított

„Tisza-sziget” hivatalosan is alá van rendelve a magyarországi központnak. Ugyanis aki Tisza-szigetet alapít – hivatalos nevén Tisza Sziget Kapcsolattartó –, az egy megállapodásban vállalja, hogy tevékenységét „a Párt utasításai szerint személyesen végzi”, és a kirótt feladatok ellátása közben „a Párt rendelkezésére áll”. Azaz: alulról szerveződünk, de felülről vezénylik.

Mert elmondásuk szerint az új közösség „alulról szerveződő” politikai és társadalmi változásokat szeretne elérni. De ha ezt a politikai irányvonalat kívánják képviselni, miért egy magyar párt nevével próbálják ezt a küldetést kommunikálni? Talán nem jutott eszükbe, hogy az erdélyi magyar közösség helyi problémáit nem feltétlenül lehet egy az egyben a budapesti politikai logikára ráhúzni. Az meg már csak hab a kampánykuglófon, hogy épp azt a magyarországi befolyást bírálják itt Erdélyben, amit most egy másik oldalról importálnak.

Persze ilyen apró ellentmondások nem akadályozhatják meg a nagy víziót. Terveik szerint Erdély-szerte szeretnének újabb „szigeteket” alapítani. Vagyis jöhet Marosvásárhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, s ki tudja, talán egyszer még Székelyudvarhelyt is átmossa a Tisza. Földrajzilag is van benne logika: a Maros például tényleg a Tiszába ömlik Szegednél. Ha már a Szamos után a Maros is tiszai csatornává válik, talán az Olt és a Küküllő partján is ringani kezd egy-egy újabb politikai tutaj. Bár ezek már nem ömlenek a Tiszába, sőt, jó messzire elkerülik azt – politikailag és vízrajzilag is.

Annyi biztos: az anyaországból importált demokrácia ellentmondásai nem újak, csak most épp más színekben érkeznek. Az alulról jövő szerveződés, a változás, a hitelesség – mind nemes célok, de ha mindezt nem helyi identitásra, hanem magyarországi pártlogóra fűzik fel, az könnyen visszaüthet. A legnagyobb kihívás az lesz, hogy meg tudják-e győzni az erdélyi magyar közösséget arról, hogy valóban az ő érdekeiket képviselik, és nem csupán egy másik politikai tábor határon túli telephelyei.