– Valamiért az őszt utálom a legjobban – jegyezte meg egy alkalommal egyik kedves ismerősöm.
– Nem vagy egy hullámhosszon Petőfi Sándorral – feleltem. 
– Nagyon nem – hagyta rám. 
Ami azt illeti, Petőfi Sándor se tudta megmagyarázni, hogy miért szereti az őszt. Indoklásként tőle is csupán arra futotta, hogy: „Tudja isten, hogy mi okból.  Szeretem? de szeretem.”
Ha ebből indulunk ki, mármint, hogy sem az ismerősöm, sem Petőfi nem tudta világosan elmagyarázni, hogy miért utálja vagy szereti épp az őszt, akkor az én álláspontom sem sokkal érthetetlenebb. Nekem ugyanis fogalmam sincs, hogyan viszonyuljak az őszhöz. Emlékszem, diákkoromban még kifejezetten utáltam én is. Elvégre poétikusan ifjúkorában – a megrögzött strébereket leszámítva – senki emberfia nem örül az iskolakezdésnek. Gyermekként egyáltalán nem értettem, hogy mi a francot szerethetett Petőfi az őszben. Bizony még olyan gonosz gondolatok is eszembe jutottak, hogy a legnagyobb magyar költő nem volt teljesen épelméjű. 

Később, felnőttként már kevésbé ellenségesen viszonyultam az őszhöz. Ahogy telik az idő és egyre nehezebben viseljük a szélsőséges időjárási jelenségeket, a kemény teleket és a kánikulai hőséget, jobban tudjuk értékelni, ha se túl hideg, se túl meleg nincsen. 
Ráadásul egy ideje szabadságom egy részét ősszel veszem ki a szüret miatt. A szőlő már csak olyan, hogy le kell szedni, le kell őrölni, ki kell préselni és szurkolni kell neki, hogy hat hétre rá borrá forrja ki magát. Szabadság ide vagy oda, ez munka, csak másfajta. Igaz, idén könnyebb volt leszedni a szőlőt, de ennek sajnos az az oka, hogy a szárazság miatt nem lett olyan bőséges a termés, mint szokott, ráadásul a darazsak is alaposan megdézsmálták. Fene a fejüket!
Aki egyszerre él városon, de közben falun is van legalább egy kicsi kertje, az tudja, hogy a kertet gondozni olyan, mintha egy egészen más világba csöppenne az ember. A szőlővel való pepecselés közben viszonylag ritkán jut eszébe a közel-keleti válság, az orosz–ukrán háború, az infláció, a választási év… A teljes közélet, úgy ahogy van, távolinak és szürreálisnak tűnik, mintha egy másik bolygón játszódna a történet, vagy egy messzi-messzi galaxisban, mint a Csillagok háborújában.
Mindenesetre annak tudatosítása, hogy a szőlőszedés, a választási kampány és a közel-keleti válság mind ugyanazon a bolygón történik, okoz némi kognitív disszonanciát. Aligha a véletlen műve. Az emberi agy befogadóképessége nem végtelen, ha az égadta világon mindent meg akarna érteni és fel akarna dolgozni, ami a világon történik, sem ideje, se ereje nem maradna a saját maga dolgával törődni.
Ha van olyan tanulság, amit le lehet vonni az ősz velejáróiból, akkor talán ez az: jól tesszük, ha a saját magunk dolgával törődünk. Ha ezzel megvagyunk, és maradt időnk meg kedvünk hozzá, még mindig nem késtünk le arról, hogy törődjünk a világ gondjával. Amiből, lehet, annyi is elég, hogy nagyjából képbe kerüljünk, mi történik körülöttünk. A világot nem kell megváltanunk, bőven elég, ha a közvetlen környezetünket egy kicsivel jobb hellyé tudjuk varázsolni. Merjünk örülni az őszi napsütésnek. Még az is előfordulhat, hogy Petőfinek igaza volt.