Mondhatnánk, hogy megszoktuk már. Ha egyáltalán meg lehet szokni azt, amin – temperamentumunktól függően – vagy kiakadunk, vagy csak mosolygunk és legyintünk, hisz úgysem tudunk ellene tenni semmit. A pletyka nagyjából egyidős lehet az emberiséggel, mindenki gyakorolja valamilyen szinten, csak van, aki tagadja. De miért is szeretünk mások szerencsétlenségén, ballépésein, sorscsapásán kacarászni, pusmogni? Talán a mi gyengeségeinket próbáljuk takarni, vagy csak jólesik tudni, hogy lám-lám, senkinek nem tökéletes az élete, másoknak is van elég baja, hiába ért el az életben egyet s mást? Ő is csak ember, akit meg lehet vetni, mindenféle felelősség nélkül, ha éppen úgy akarjuk.

A pletyka mindennapos a székely kisvárosokban (is), egyesek nyíltan kiírják véleményüket a világhálóra, sok esetben meggondolatlanul, mások csak pusmognak és úgy adják tovább a hozzájuk került információt, mintha ritka és szent tudásnak lennének a birtokában. Érdekes dolog ez a másokról való véleményformálás vagy megítélés, hisz legtöbb esetben nem ismerjük személyesen, csak látásból a pletyka alanyát, hallottunk róla valakitől valamit, de ez már elég, hogy beszéljünk róla, elítéljük, és az első adandó alkalmat kilesve továbbadjuk bizalmasan a róla hallott információt az első ismerősnek. Sok esetben ismerősünk is hozzátesz még egy lapáttal, mert ő is hallott valamit és nem szeretne lemaradni, így aztán amikor a harmadik vagy negyedik befogadóhoz elér, már ki tudja, mi lesz belőle.
Választások előtt még inkább nagyító alá kerülnek a közszereplők, polgármester- és tanácsosjelöltek, akik közszereplésre vállalkoznak, s ugyan személyesen nem mindenki ismeri őket, innen-onnan hallottak alapján határozott véleményünk van róluk. Nem az illető valós cselekedetei számítanak ilyenkor, hanem hogy mit hallottunk róluk. 
Elsősorban a gyáva emberek pletykálkodnak, mondja dr. Hallowell, mert ők nem elég merészek ahhoz, hogy odamenjenek a pletyka tárgyához, a szemébe nézzenek, és megkérdezzék, mi igaz és mi nem a híresztelésekből. Azok is pletykásak, akik bizonytalanok, és ezt azzal próbálják leplezni, hogy kibeszélnek másokat a hátuk mögött. A pletyka hatalmat is jelent: olyasmit tudunk, amit mások nem, azok tehát ugyancsak rendszeresen pusmoghatnak erről-arról, akik élvezik, hogy mások felett állhatnak. Dr. Hallowell szerint a pletykához egyfajta érzelmi szadizmus is kapcsolható, főleg, ha negatív a pletyka, sokan ugyanis élvezik, hogy valami olyan borzasztó történésről adhatnak hírt, ami mással történt, és nem velük.
Bár a pletykálkodás alapvetően elítélendő, rossz szokás, bizonyos helyzetekben akár még hasznos is lehet. És bármennyire hihetetlen, a pletyka lehet pozitív is, ha hasznos és fontos információk terjednek általa. Próbáljuk meg ezt a fajta pletykálkodást folytatni, talán a lelkünknek is jobbat tesz.