Idéntől – a korábbi hat helyett – hét ösztöndíj-kategóriát hagyott jóvá a közoktatásban tanulók számára az Oktatási Minisztérium. Újdonságot az ún. reziliencia-ösztöndíj jelent, erre olyan diákok tarthatnak igényt, akik tanulmányi átlaga 7-es vagy magasabb, és a jegyek csökkenő sorrendjében osztályonként a tanulók 30 százaléka kaphatja meg. A többi ösztöndíj-kategória nagyjából változatlan maradt, vagyis a diákokat a már említett mellett lehet jutalmazni vagy kompenzálni I-es és II-es kiválósági, érdem-, szociális, műszaki és kiskorú édesanyáknak járó ösztöndíjjal. 
A hírt örömmel és meglepődéssel fogadtam. Örömmel, mert pozitívnak tartom, hogy a rendszer igyekszik elismerni a jól teljesítő diákok érdemeit, illetve felismeri, hogy bizonyos helyzetekben segítenie kell az esélyek kiegyenlítésében. A meglepődést nem annyira a kormányzat galantériája váltotta ki – választási év van –, hanem a reziliencia szó, amit meg kellett néznem a lexikonban. Ha jól értettem, a reziliencia a fémek ütéssel szembeni ellenálló képességének mérőszáma, elvonatkoztatva pedig a psziché (lélek) krízishelyzeteknek ellenálló, egyensúly-visszanyerő képessége, ami megmutatja, hogy mentálisan mennyire vagyunk képesek megbirkózni az akadályokkal. Feltételezem viszont, hogy valamit mégsem jól értettem, mert az én olvasatomban így a reziliencia-ösztöndíj azt jelenti: Sanyikát a VIII. B-ből nem töri le különösebben, hogy hozzászagolni sem tud a lineáris függvényekhez… (És ezzel csak azért nem akarok tovább viccelődni, mert egy másik kritérium szerint a krónikus beteg diákok is részesülhetnek ebben az ösztöndíjban.)

De nézzük a számokat: I-es és II-es kiválósági ösztöndíjat nemzetközi versenyeken, tantárgy- és sportversenyeken díjazott diákok kaphatnak havi juttatás formájában, összege 700–3000 lej. Érdemösztöndíj 9,50-es tanulmányi átlag felett jár, ez havi 450 lej. Szociális ösztöndíj a család jövedelme alapján jár, és havi 300 lejt jelent. A kiskorú anyákat havi 700 lej bírhatja rá, hogy ne hagyják abba tanulmányaikat. A műszaki ösztöndíjat az idei tanévtől a szakképzés, ideértve a duális képzés 3. szintjére beiratkozott tanulók kapják, összege 300 lej. A kategóriák kumulálhatók, tehát egy diák egyszerre többféle ösztöndíjban is részesülhet. Továbbmenve, a kormány e heti ülésén a 10-essel kisérettségiző és érettségiző diákokra vonatkozó határozatot fogadott el, mely szerint a nyolcadikos diákok fejenként 2000, a tizenkettedikesek 5000 lejt kapnak.
Tehát némi összeadás után – vegyük figyelembe a magyar kormány által nyújtott iskolai támogatást, esetenként az iskolai étkeztetést, az ingázási költségtérítést is – ott tartunk, hogy egy kiskorú diák „megkeresheti” a minimálbér felét. Aminek sok haszna van, egyik közülük az, hogy csökkenti az iskolai lemorzsolódást és növeli a fegyelmezett óralátogatás iránti hajlandóságot, mivel az ösztönző köthető az igazolatlan hiányzások számához és a magaviseleti jegyhez. Tavaly Hargita megyében például az elmúlt hat év átlagának negyedére – 362-ről 94-re – csökkent az iskolát elhagyó diákok száma, ami jelentős. Az is kétségtelen, hogy ma, a megugrott hétköznapi kiadások mellett nagyon sok családnak fontos, jól jövő anyagi segítség a gyermek(ek) ösztöndíja. És nyilván minden szülő büszke rá, ha gyermeke jól teljesít, illetve a diák is, ha teljesítményét elismerik. Kétségtelen továbbá, hogy a közoktatásban nagy szükség van méltányos, igazságos, társadalmilag érzékeny, fenntartható ösztöndíjrendszerre.
Mégis felmerül bennem néhány kérdés. Helyes-e, hogy lassan „megfizetjük” a diákot azért, hogy iskolába járjon? Méltányos-e, hogy gyengébben teljesítő osztályokban 7-es átlaggal is lehet ösztöndíjat kapni, míg egy erős, tehát többet dolgozó diákokból álló közegben erre esetleg a 9-esen felüli átlag is kevés? Rendben van-e, hogy egy tizenegyedikes havi 600–1000 lej felett rendelkezzen? (Merthogy az ösztöndíj összege az övé!) Ideális esetben nyilván a családban megbeszélik ezt, és eldöntik, a pénz hányad része megy a szükségletekre, és mennyi marad belőle zsebpénznek. De kevésbé rózsás helyzetben? Ha a gyermek rossz útra téved, vagy függőséggel küzd, akkor is belátása szerint használja a pénzt? Na és fordítva, mi garantálja, hogy ne szenvedélybeteg szülő élje fel a gyermek juttatását? 
Az iskolai stipendium kétségtelenül nagy utat járt be, mióta én utoljára tantárgyversenyen voltam, mivel akkoriban még jutalomkönyv, jutalomkirándulás, a gimi vitrinjébe kitett oklevél fejezte ki az elismerést. Valamint – nehéz megfogalmazni – bizonyos, a tanárok, a szülők, a felnőttek világából hozzánk leszivárgó respekt, ami miatt még a berendezkedés ellen lázadva is úgy éreztük: büszkék lehetünk, és megéri teljesíteni. Nem vagyok benne biztos, csak remélhetem, hogy a bankkártyára utalt összegekkel ez az érzés is megérkezik a mai diákokhoz.