„Légy szíves, mondjad na, mit vegyek Robikának! Bort vagy sálat? Tovább nem akarom tölteni itt az időt” – mondta ingerülten egy hölgy a telefonba néhány napja az egyik bevásárlóközpontban. Egyetlen mondat, mégis sűrítve hordozza mindazt, amivé az advent és a karácsony az utóbbi években sokak számára vált.
Évek óta figyelem: karácsony előtt mintha mindenki a világ végére készülne. A bevásárlóközpontok polcai roskadoznak, bömböl az ünnepi zene, gyúródik a tömeg. Kedvezményes áron próbáljuk beszerezni az ünnepi menühöz a legjobb és legtöbb alapanyagot, szeretteinknek – és persze magunknak is – a lehető legjobb ajándékokat. Az utolsó pillanatokban szinte vért izzadunk, hogy a lakásban rend és tisztaság legyen. Természetesen az ünnepi dekorációról sem feledkezünk meg: köztereink és utcáink csillognak-villognak, még ha olykor némelyik látványa internetes mémeket idéz is: „Most, hogy ki vannak teregetve a fehérneműk, jöhet a karácsony.”
Külsőségből, nyüzsgésből és kényszercselekvésből tehát nincs hiány. Figyelemből és meghittségből annál inkább.
Talán Robikának nincs is szüksége borra, sem pedig a huszadik sálra. Meglehet, Robika csendes, egyszerű karácsonyi estére vágyik, ahol a vacsoránál nem szólnak be egymásnak, ahol az angyal nem görnyedezik az ajándékok súlya alatt, viszont jut idő beszélgetni, meghallgatni egymást, megosztani mindazt, amire a hétköznapokban nem marad idő és figyelem. Nem vagyunk-e mindannyian egy kicsit Robikák? Vagy éppen nem mi vagyunk-e azok az ingerült, kényszervásárló anyukák, akik megfelelni próbálnak egy láthatatlan elvárásrendszernek?

Meggyőződésem, hogy legtöbben nem tudatosan kerültünk bele a bizniszkarácsony mókuskerekébe. A világ zaja, a kereskedelem, a trend diktálja a tempót, és ha nem vagyunk elég figyelmesek, máris ingerülten tesszük fel a kérdést: Mit vegyek Robikának? És közben körülöttünk a karácsony legmélyebb tartalmai válnak marketingeszközzé: például újabban egyes bankok is a születéstörténet képeit idéző reklámokkal próbálnak ügyfeleket magukhoz édesgetni. Nemcsak a politikában – ahogyan az utóbbi időben gyakran elhangzott –, hanem a hétköznapokban is nagy szükség lenne több józan észre.
Újságíróként gyakran kérdezem egy-egy ünnep vagy megemlékezés alkalmával a szervezőktől, mi az esemény üzenete. Ez a kérdés most is adja magát, különösen akkor, amikor a hétköznapi példák mögött mélyebb összefüggések rajzolódnak ki.
Egy társaságbeli hölgy almát nyújtott át kedves barátomnak. Félhangosan megjegyeztem, anno minden bajunk így kezdődött. A bűnbeesés története valóban az emberi gyarlóságról szól, az áteredő bűnről, de mindebben ott rejlik a feloldás is. Mert megszületett a Megváltó, aki a kereszt által eltörölte az áteredő bűnt, és új esélyt adott az embernek. A karácsony – felekezettől függetlenül – lehetőség arra, hogy mindazt, amit év közben magunkban hordozunk: viszálykodást, irigységet, szeretetlenséget, haragot, a Kisded Jézus elé vigyük, és egy kicsit újragondoljuk az életünket. 
Erről is szólhat az idei karácsony. És arról, hogy elengedjük veszteségeinket, haragunkat, és tiszta lappal kezdünk neki az új évnek. Arról is, hogy elmondunk egy imát a távolban élő rokonunkért, a nélkülözőkért, a betegségben szenvedő barátunkért, a közelmúltban elhunyt pedagógusunkért. És közben nem feledkezünk meg a családunkról sem, sőt, megpróbál(hat)unk elviselhetőek lenni önmagunk és egymás számára.
Fájó lehet, ha nincstelen a karácsony, de nem baj. Jézus nem csillogó palotában született, hanem egy istálló csendjében. Az igazi ajándékok nem dobozban vannak. Mi magunk lehetünk egymás kincsei az odafigyelésben, a jelenlétben, a kimondott és kimondatlan szeretetben.
Talán ha ezt sikerülne észben tartanunk, kevesebbszer hangzana el ingerülten a kérdés: Mit vegyek Robikának? És talán Robika, meg mindannyian, végre azt kapnánk karácsonyra, amire valójában szükségünk van. Ahogy a világ zaja ma délután, este lassan elcsitul, találjunk időt a csendes örömre, a nevetésre, és arra, ami számít: az együttlétre és a figyelemre, amit egymásnak adhatunk. 
Áldott, szeretetteljes és békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!