Hirdetés

Kultúrateremtők

Péter Ágnes

Miután megünnepeltük a magyar kultúra napját, azt hiszem, illendő lenne azokról is beszélni, akik a kultúrát megteremtik, és azokról is, akik a kulturális intézményekben dolgoznak. Ők ugyanis nemcsak az év egyetlen, hanem mondhatni mind a háromszázhatvanöt napján tesznek kultúránk gyarapodásáért: az intézmények többnyire kis költségvetésből, az ott dolgozók egy személyként több szerepet is betöltve, az alkotók többsége áldozatokat hozva. Ha a magyar kultúra napja ünnep, akkor azoknak a munkájára is figyelni kellene, akiknek köszönhetően van mit ünnepelnünk.
Amikor interjút készítek alkotókkal, többen is megjegyzik, hogy megfelelő körülmények között, nyugodtan alkotni, egyetlen területre fókuszálni olyan privilégium, ami keveseknek adatik meg, s ha mégis van idejük, akkor számos más elfoglaltságuk mellett erre jut a legkevesebb. És amikor kulturális intézményben dolgozókkal – művészettörténészekkel, muzeológusokkal, néprajzi szakértőkkel és sok más ágazat feladatvállalóival – beszélek a munkájukról, ők elmondják, hogy bár szakterületük szerint ezt és azt kellene tenniük, idejük nagy részében adminisztratív feladatokat látnak el, kitöltik a kötelező formanyomtatványokat, elvégzik a papírmunkát, ha szükséges, pályázatokat írnak, esetenként rendezvényt szerveznek, felelnek a nyilvános kommunikációért, és ha nincs sofőr, akkor vezetnek ők, és elviszik, mondjuk, egy képzőművészeti tárlat anyagát a kiállítás helyére, ahol az alkotóval együtt helyezik el a műveket.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


Nem azt mondom, hogy nekik nehezebb dolguk lenne, mint például egy építőipari munkásnak. Viszont azt gondolom, hogy ha az alkotó vagy a kulturális területen dolgozó – aki munkáját sok szerep kereszteződésében végzi – mégis szán időt és erőfeszítést arra, hogy kulturális értéket hozzon létre, vagy tesz azért, hogy az az érték látható, megismerhető legyen másoknak is, akkor az a legkevesebb, hogy figyelmet szánunk rá.
De itt egy másik probléma: hogyan tud egy tárlatvezetés, könyvbemutató, kamarazenekari koncert, színházi vagy néptáncelőadás versenybe szállni mindazzal, ami manapság küzd a figyelmünkért? Hogyan tudják felvenni a kulturális rendezvények a versenyt a házi moziélménnyel vagy a virtuális valóságban játszott videójátékokkal?
Nem is az én tisztem, és nem is tudok erre válaszolni. Azt viszont tudom, hogy környezetünkben sokan vannak – intézmények, egyesületek munkatársai vagy együttesek, társulatok, de szabadúszók is –, akik nap mint nap tesznek kultúránkért, népi értékeinkért, örökségünkért, és vannak, akik a nehézségek ellenére új ötletekkel rukkolnak elő, akiket ösztönöz valami, hogy tegyenek azért, hogy a kulturális értékeinkre ne csak az év egyetlen napján figyeljünk fel. És talán az a legkevesebb, ha a kultúrateremtők és a kulturális intézményeket működtetők munkájáról is beszélünk.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!