Karácsonyig tart a húsvét?
A tavaszban mindig van valami misztikus, valami többletjelentés, ami áthatja az egyre fényesebb, de még mindig zord napokat. Különösen a márciusra igaz ez: szeszélyesen csapong az idő, hol nyári napsütés, hol jégeső, hol kövér, szürke köd borul a városra. Az ember nem tudja, mire számíthat, már készenlétbe állítja a tavaszi kabátot, de azért a fogason hagyja a téli holmikat is, reggel vacog munkába menet, délután alig győzi cipelni a sok felesleges ruhát. Mindenki arra vár, hogy legyen már „csak meleg”, lehessen tudni, hogy mostantól ez van és kész, nem lesz több mínusz fok, a korcsolyapályát felszámolták, a síszezonnak vége, és medvebocsok bóklásznak a sutai erdőben (ha nem az utcákon).
A tavasz átmeneti, a tavasz a téli didergés és a nyári izzadás közötti időszak, de talán pont ez a változékony természete teszi nagyon fontossá: ősi jelentéshordozó, szinte minden kultúrában a termékenység, a születés és újjászületés, az átalakulás ideje. Látjuk ezt archaikus népeknél, az antik vallásokban, és természetesen a saját, zsidó-keresztény, európai világunkban is. A böjt, a húsvét, a pünkösd mind a megújulás ünnepei.
Március 5-én kezdődött a böjt, így az utóbbi két hét klasszikus témájává vált a „ki mit nem eszik húsvétig”. Az edzőteremben a szénhidrát a trendi, a konzervatívabbaknál a hús, a kisgyermekeseknél az édesség, van, akinek a kávé és az alkohol, és sorolhatnám. Nehéz a lemondás, de van benne valami alázatos, valami tudatosság-érzést nyújtó, erőt adó érzés. Mégis érdemes elmélázni azon, hogy ki milyen alapon böjtöl? Hagyomány okán, hitbéli meggyőződésből, esetleg azért, mert „mindenki csinálja, úgyhogy muszáj”? Valószínűleg mindhárom lehetőségre és azok kisebb-nagyobb mértékű kombinácóira is sok példa akad.
Én magam nem tartom a nagyböjtöt, klasszikus értelemben. Bár a 40 egy misztikus, a keresztény kultúrkörben fontos szám, nekem valahogy kevésnek tűnik ahhoz, hogy az emberben tartós változást hozzon. Számomra sokkal fontosabb az, amit a böjt és a húsvét – és a tavasz – ősi jelentésében érzek: ez pedig a megtisztulás, a változás, az újjászületés. A nagyböjt akkor nyer valós értelmet, hogyha csak szimbolikusan marad 40 napos: hiszen az imént felsorolt külső-belső folyamatok – legalábbis tapasztalatom alapján – nem tudnak betáblázott program alapján, teljesítendő kurzusként történni, amely után az ember fellélegzik, hogy na, tiszta vagyok, jövőre ugyanekkor, ugyanitt.
Én úgy gondolom, hogy ezek folyamatok – mégpedig olyan folyamatok, amelyek nem érnek véget, és nem is megszakíthatók. Nemcsak ezekbe a hetekbe, de egész évbe, egész életünkbe be kellene építeni őket valamilyen módon. Könnyebb persze konkrét időszakokra korlátozni a tudatos és tervezett „megtisztulást”, de ahogy egy diéta sem tartós, ha rövid távon követelünk látható változást a testtől, úgy a lélek tisztítása is organikus, folyamatos befelé nézéssel, önmunkával lehet sikeres.
Persze semmi rossz nincs a böjt hagyományában, eszemben sincs arra biztatni bárkit is, hogy hagyjon fel elkötelezettségével, és vesse rá magát az első császárszalonnára ma délben. Pont ellenkezőleg: a böjt, mint lélektisztítás, egy életen át és megszakítás nélkül kell hogy tartson. De arra sem próbálom ösztökélni az olvasót, hogy folytasson aszketikus életet vízen-kenyéren.
Manapság nagyon sok szó esik a wellnessről, fitneszről, diétáról, mindenféle edzésekről, mentálhigiéniai tudatosságról, satöbbi – akinek van közösségimédia-platformja, jól tudja, hányan ragadják meg a témát mindenféle oldalról. Mindez inkább frusztráló, mint motiváló: az emberek folyamatos nyomás alá kerültek, hogy ennél is többet eddzenek, annál is jobban nézzenek ki, emennél is tudatosabban éljenek. A média elvárásai mindig torzulnak, az üzenetei kuszák. Nem kell mindenben jó lenni, nem kell mindig jól lenni.
De arra lehet törekedni, hogy ne vegyük készpénznek azt a 40 napot, hanem gyakoroljuk a befelé figyelést, a testi-lelki öngondoskodást, amilyen gyakran csak lehet. A megújulás folyamatába kerülni, nem belefásulni a hétköznapokba. A tavaszi ünnepeinket egész évessé nyújtani. Hogy egy klasszikusra is utaljak: tartson karácsonyig a húsvét.