Olyan könnyű lenne hinni az összeesküvés-elméletekben, ha az ember nem tudná: mindössze egy szűk csoport érdeke, hogy higgyünk bennük. Az elnök lemondása némi színt hozott belpolitikai életünkbe, ami néhány nap alatt lecseng (ha a csengőt a leköszönő államfő szolgálati emlékként nem rekvirálja), aztán visszatérhetünk oda, ahonnan indultunk: ki lesz Románia elnöke?
Az utóbbi években nem volt példa nélküli Európában, hogy egy addig ismeretlen arc rekordsebességgel tört a társadalom politikai preferenciájának élére. Abban viszont a jó családokból származó elemzők is egyetértenek, hogy Georgescu szárnyalása volt mind közül az egyik legnagyobb mutatvány: nyáron hibahatár közelében, első fordulóig radar alatt, majd győztesként húzza be az első fordulót. Ami azóta Romániában történik, azt nyugodtan lehet katasztrófaturisztikai desztinációnak nevezni politológusok és társadalomkutatók számára. A történések csúcspontja az volt, amikor az Alkotmánybíróság érvénytelenítette az első fordulót. Bár sokan a döntés indoklását abban látták, hogy a titkosszolgálatok orosz befolyás nyomaira bukkantak Georgescu kampányának hátterében, végül az AB ezt így explicit nem mondta ki. 

Az orosz befolyás ténye amolyan ősromán balladai homályba vész, a bizonyítékokkal nem rukkolt elő senki, és ez a titkolózás olyan lendületet adott a szuverenista Georgescu népszerűségének, hogy támogatottságát a felmérések 40 százalék körül jegyzik. Közben lezajlottak a parlamenti választások, alakult egy sovány többséggel bíró européer koalíciós kormány két magyar miniszterrel kulcsfontosságú tárcák élén. Látszólag a törésvonal is itt húzódik: européer vagy szuverenista. Kakukktojás csupán a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), mely egyik leginkább Európa-párti politikai erő létére rendre kitárgyalta magát minden alakuló kormányból, és jelenleg is a három (!) szuverenista erő mellett az ellenzék sorait gyarapítja.
Azért látszólagos csupán ez a törésvonal, mert végső soron egy nemzetközi trend begyűrűzéséről beszélünk. Az elit és az elitellenes erők szembenállásáról. Georgescunak sikerült megszólítania azokat, akik valószínűleg iskoláik befejezése előtt elhagyták az országot és Nyugaton vállaltak munkát, akiknek elegük van abból, hogy a közigazgatási elit különnyugdíjakkal párnázta ki tagjainak öreg éveit, akik nem akartak olyan faluban gyermeket vállalni, ahol az iskolában nincs vécé és az udvaron is csak pottyantós, ahol bele lehet halni az egészségügybe, tűzhalált halni egy fővárosi diszkóban… Szóval volt itt bőven, ami kiverje a biztosítékot. 
A politikai erők Európa-párti pólusán viszont mintha csak egy ember értené a feladványt. Ilie Bolojannak már tavaly, Georgescu első meglepően magas eredményei láttán leesett a tantusz, és egy nyilatkozatában fel is hozta a 2009-es referendumot, mely szerint a honatyák számát összesen 300 főben kellene korlátozni. Aztán nem sokkal később a szenátus büdzséjét kezdte firtatni (pechére rossz helyen), karcsúsításból kifolyólag. És tulajdonképpen erről van szó: Románia társadalma a javak kisebb vagy nagyobb mértékű újraelosztásának pontjához érkezett. Lehet itt kerülgetni a forró kását, de lássuk be, az a társadalom, amelyet közel 30 éven át hergelt az elit a saját magának megszavazott pofátlanul magas különnyugdíjakkal és más tékozló előjogokkal, az így fog szavazni. 
Lehet ezt még fokozni. Mi az esélye annak, hogy egy kormányzati hibát a következő fél évben a szuverenista oldal úgy interpretáljon saját táborának, hogy ez a magyarok és magyar miniszterek műve? Azt pontosan nem tudni, azt viszont igen, hogy annak a tábornak kell interpretálni, amelyik elhitte, hogy a palackozott víz megfosztja a fogyasztót az életenergiáktól.