A nemzetközi statisztika – például az UNICEF (az ENSZ Nemzetközi Gyermekjogi Alapja) adatai – szerint minden negyedik-ötödik öt év alatti gyermek elmarad valamilyen területen az életkori sajátosságaihoz képest: kisebb-nagyobb hallás-, mozgás- vagy látásproblémája lehet, elmaradhat az életkorához megfelelő szinttől a beszéd- vagy értelmi fejlődésben, lehetnek viselkedészavarai, vagy elmaradhat szociális szempontból – és ez nem azt jelenti, hogy a gyermek fejlődési üteme más, mint az átlagé.

A korai fejlesztés – többnyire 0 és 6 év között – az előbb említett esetekben válik fontossá, mondják a szakértők: amíg az agy rendkívül „fogékony”, addig pszichológusok, gyógypedagógusok, gyógytornászok stb. játékos, de célzott pedagógiai tevékenységekkel segíteni tudnak, hogy behozható legyen a lemaradás.
A korai fejlesztéssel foglalkozó szakemberek viszont hangsúlyozzák, hogy ha a szülők és pedagógusok figyelmen kívül hagyják a beszédkéséssel, mozgáskoordinációs zavarral, kognitív vagy szociális problémákkal kapcsolatos jeleket, akkor annak a gyermek jövőjét tekintve nemcsak átmeneti lemaradás lehet az eredménye, hanem hosszú távon egyre növekvő hátrány a többi gyermekhez képest. Például egy gyermek, aki a társaihoz képest sokkal lassabban dolgoz fel új információkat, annak nagy eséllyel alakulhatnak ki tanulási zavarai, ami miatt alacsonyabb lehet az iskolai teljesítménye, és az egyre növekvő elvárások közepette az iskolában szinte lehetetlenné válik számára, hogy felvegye a versenyt társaival. Vagy akinek a kommunikációs fejlődésében van valamilyen problémája, annak a későbbiekben nagy eséllyel lehet nehézsége szövegértés és -alkotás terén, ami az iskolában szintén behozhatatlan hátrányt eredményezhet. A szociális és érzelmi téren való elmaradás hosszú távon alapvetően befolyásolhatja a gyermek kapcsolatait, az önértékelését, magatartását. A mozgás terén tapasztalt lemaradás, az ügyetlenség vagy egyensúlyzavar pedig ahhoz vezethet, hogy kerülje a mozgást, ami gyermekkorban az idegrendszer fejlődését gátolhatja, nem beszélve arról, hogy a mozgáshiány később számos egészégügyi problémát okozhat. A tünetek okairól, azok hosszú távú következményeiről, a szülők különféle hozzáállásáról, illetve arról, hogy milyen felnőtté válhatnak a lemaradást mutató gyermekek, még rengeteget lehetne beszélni.
Ugyan próbáltam olyan korai fejlesztésre vonatkozó statisztikát keresni, amely országos érvényű, de még az UNICEF Romániára vonatkozó adatai is hiányosak, és a Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ szakembereivel folytatott beszélgetések után is úgy vélem, túlzás lenne kijelenteni, hogy az országban gyerekcipőben jár a korai fejlesztés. A központ korábban, 2018–2019 között végzett felmérésének eredménye egyébként megegyezik a már említett nemzetközi statisztikával: minden ötödik gyermek kisebb-nagyobb segítségre szorul.
A Csíkszentmártonban működő központ tehát nemcsak hétköznapi munkája miatt kiemelkedő ilyen szempontból, mert azzal, hogy óvodai szűrőprogramot indítottak – amely jelenleg is zajlik a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház támogatásával, és amelyről mai lapszámunkban olvashatnak –, a szakemberekből álló csapat erején felül teljesít. Ráadásul nemcsak a szűrővizsgálatokra, hanem a pedagógusok képzésére is szánnak időt és energiát, hangsúlyozva: ha behozható a lemaradás, az nemcsak az egyénnek, hanem az őt körülvevő közösségnek is jobbá teheti az életét.