Túl finoman fogalmazok, egyértelműbben is kimondhatnám az igazságot – jegyezte meg építő jellegű kritikaként egyik kedves színművész ismerősöm. Úgy vélte, határozottabban is leírhatnám a véleményem a világ dolgairól. Nos, előfordulhat, hogy ismerősöm észrevétele megállja a helyét. Egy kicsit jobban belegondolva, be kell látnom, hogy sok tekintetben igaza van.
Kétségkívül olyan korban élünk, amikor az árnyalt fogalmazásmód nem divat. Világunk felgyorsult, rohamtempóban záporoznak ránk a különböző információk. A tempót a közösségi oldalak diktálják, amelyek úgy működnek, mint egy olyan hatalmas piac, amelyben valamennyi árusnak és vevőnek megafonja van. El tudjuk ugye képzelni, hogy egy ilyen köztéren, ahol mindenki egyszerre beszél a megafonjába, milyen nagy és elviselhetetlen zaj alakulhat ki? Na már most, ha ezt el tudjuk képzelni, akkor viszonylag könnyű belátni, hogy ekkora zajban csak akkor tudjuk célba juttatni üzenetünket, ha mindenkit túlkiabálunk. Azaz vagy veszünk egy mindenki másénál hangosabb megafont, vagy olyan erősen fogalmazunk, hogy az üzenetünk feltétlenül átvigye felebarátaink ingerküszöbét.
Ismerős a közösségi oldalakról? Nem a véletlen műve. Sajnos tényleg igaz, hogy ebben a gigantikus kommunikációs zajban nehéz megkülönböztetni a hiteles információt a hiteltelentől. Nem is beszélve a véleményekről, amelyeket ráadásul a számítógépes algoritmusok úgy tolnak az orrunk alá, hogy a lehető legmegosztóbb, legsarkosabb nézetekkel szembesüljünk. A közösségi oldalaknak ugyanis az az érdekük, hogy minél több időt töltsünk el böngészésükkel, hogy ők minél több reklámot tudjanak értékesíteni. Sajnos hamar rájöttek arra, hogy akkor vagyunk hajlandók erre, ha érzelmileg is érintettek vagyunk. Ezt pedig olyan tartalmakkal lehet előidézni, amelyeken könnyen felháborodunk, annyira igazságtalan vagy egyoldalú. Emiatt aztán szinte minden alkalommal, amikor a miénktől eltérő állásponttal találkozunk, az egyszerűen nem békíthető össze a mi világlátásunkkal. Ráadásul gyakorta tarthatatlan érveléssel találkozunk ilyenkor.
Ebben viszont rengeteg csapda rejlik. Például úgy torzulhat a valóságérzékelésünk, hogy azt hisszük, aki nem ért velünk egyet, az csak hülye lehet. Sajnos némi joggal gondoljuk ezt, mert nem találkozunk azokkal a miénktől eltérő véleményekkel, amelyek nem radikálisan különböznek attól, ahogy mi látjuk a világot, amelyekkel kompromisszumot is tudunk elvileg kötni. Cserében ezek ráirányíthatják a figyelmünket egy-egy közéleti kérdés olyan szempontjára is, amelyet addig egyszerűen nem vettünk észre.
Ezért gondolom, hogy van létjogosultsága az árnyalt fogalmazásnak. Lehet, hogy az ilyen vélemény nem elég frappáns, nem mondja meg a tutit, és megtörténhet, hogy kevésbé izgalmas. Ez kétségkívül előfordulhat. Cserében ugyanakkor meg van az az előnye, hogy teret ad a párbeszédnek. Márpedig, ha barátok között lehetséges, hogy a nézeteltéréseket párbeszéddel oldjunk meg, akkor miért ne próbálhatnánk meg ugyanezt társadalmi kérdésekkel is?
Nem merem azt állítani, hogy ezt könnyű, azt sem, hogy ez lenne a megoldás maga, de meggyőződésem, hogy érdemes legalább megpróbálni.