A hétvége – főleg, ha hosszú – elképesztően hasznos időszak, ha jól beosztja idejét az ember. Kimegy a kertbe, gyomlál, meglocsolja a palántáit, amiket oly gondosan dédelgetett a magok elültetése óta, mosolyog, mikor egy kenderike vagy fekete rigó elcsiviteli magát, ránéz a napra, de már nem olyan kitartóan, mint márciusban tette. Jó ereje van. Talán még a cipőjét is lehúzza, hogy mezítláb toporoghasson az ágyások között, a fűben, érezze mennyire melegedett fel délelőtt a térkő, csodálkozik. Felvesz egy rovart a földről, és alaposan megvizsgálja, hogy a nünükék változtak-e bármit tavaly óta, előveszi a tollasütőket, felfújja a focilabdát, előszedi a tavalyról maradt krétákat, amivel a járdára lehet rajzolni, hátha majd idén játszanak is velük. Azt teszi, amit hétköznap nem tehet meg.
Nem teheti meg, mert hülyének nézi a szomszéd, megszólítja a felesége, hívja az anyósa, hívja a munkatársa, főnöke, menedzsere, orvosa, mert bolhanyakörv kell a kutyának, vitamin a gyermeknek, és dolgozni is kell ugye. A hétvége az viszont más, napsütés, lenge szellő, a szomszéd se néz hülyének, sőt, az ő nünükéje nagyobb, a feleségnek tollasozni támad kedve, a kutyának semmi baja, csak a gyermek gyámbássza örömében. A fák között mintha a tavalyi zúgás már nem lenne olyan hangos, a gyermekláncfüvekre sem járnak olyan vadul a méhek. 
A hétvége arra is jó, hogy csalogató méhlakokat készítsünk nekik, csak lyukakat kell fúrni egy facsutakba, és kész is. Mire az ember nekilátna, a felesége már elpakolta a behajtót – ilyen ez a hétvége, mikor süt a nap. A helyéről sem kell vitatkozni, mint hétköznap, hogy a lakásba mi hova kerüljön, hogy a szennyesnek nem a kosáron, hanem abban van a helye. A méhlak csodás helyet kapott az eprek mellett, még a szomszédnak is kedve támad készíteni egyet, akivel a múlt héten még azt beszéltétek, hogy nem jó az úgy, hogy a ház csepegésének nincs, csak negyven centi hagyva, így a maradék tíz hozzá lóg át. De most ez kevésbé számít. Ahogy a csepegés dolgát, most a méhekét beszélitek át, szerinte sem jó használni vegyszereket, inkább legyen kevesebb a termés – ennek örül az ember, hiszen új zümmögő barátait, akinek ma avatták fel a csutaklakot, nem kell féltenie a szomszéd fáitól. 
A szemfüles feleség felhívja a figyelmet, hogy madárhangokat hall az égből, de nem lát semmit, egy másik madarász szomszéd, akiről soha nem hallottunk, csak a házát látjuk naponta: szalad egy irdatlan nehéz kukkerrel, oldalán egy fémkulacs és kalapjában fácántoll: Hallják? Most vonulnak. Hunyorít az ember s a szomszédság, de nem látnak semmit, aztán a távollátó feltárta az ég fekete V alakú titkait. 
Ilyen ez a hétvége, minden, a maga módján jómadár előkerül. Süt a nap, csend van, és béke. Aztán hétfőn csak hív az anyós, csak taknyos lesz a gyermek, a kutya megint vakarózik, a szomszéd csak permetezi a fákat, a feleség csak megszólít, hogy papuccsal ne, a szennyest a kosárba, az apró csodákat, mint a madárcsicsergés vagy a palánták növekedése, észre sem veszi az ember. A fák lombjai közt ismét csendesebb az élet, mintha az ég sem annyira kék lenne, olyan kék, csak pasztellesebb az egész. Szerencsére lesz még hétvége, hogy látszólag mindent újra helyrehozzunk.