Úgy hiszem, jelentősen eltávolodott az emberiség a tisztánlátás lényegétől. Ezt nem a döntéshozás vagy a pályaválasztás mezsgyéire értem, arról mindenki nap mint nap beszél. Nem is keveset, talán túlontúl sokat is. A média első számú tevékenysége, hogy ismertesse az emberekkel, olvasókkal, hogy mi történik napjainkban: hogy fejlődik a mesterséges intelligencia, min vitáznak a parlamentben, hogyan zajlik a háború. Ahogy gázpedálra taposott az emberiség, a technológia, úgy a médiának is létfontosságú rálépnie – ha nem is gyorsabb az inflációnál, pedig ez lenne az ideális. A gázpedál pedig azért van, hogy az ember haladjon, szóval, azt nyomni kell, különben lemarad. 
Hasonló helyzetben van a gazdaság is: az egyik oldal a népességszabályozásban, másik az optimális, hiperhatékony élelmiszer előállításában hisz. Zajlik a verseny, hogy melyik nyer. A szovjetek, ha meg tudták oldani, hogy az egész keleti blokk vashiányát marhavérrel dúsított édességgel pótolják, az über-élelmiszer biztosan létrehozható fél évszázaddal később. Nietzsche, bár előrevetítette és megalapozta az übermensch karakterét, szerintem nem gondolta, hogy über-sofőr, über-élelmiszer és über-gazdaság is lesz Európában. A mindenekfelett állásnak, mindent irányítani akarásnak, valamint az énkép és személyes akarat mindenáron történő érvényesítésének is megvan az ára: nyomjuk a gázt, ahogy a csövön kifér, de a nafta belőlünk rég elfogyott. A hiperszonikus sebességhez felzárkózni ugyanakkor sem magán-, sem jogi személyként nem kötelező, de a szükség, a megélhetés és a piaci verseny ugye, törvényt bont. És bár azt hinné az ember, hogy belső töltet nélkül nincs előrehaladás, mégis van: mert mise alatt a földet csak meg lehet tárcsázni, születésnap alkalmából pont meg lehet javítani a kerítést a családdal, a május elsejét pedig házimunkával és kertgondozással ildomos megünnepelni. A jelenség pünkösdtől karácsonyig terjedően fennáll, felmorzsolva az összes ünnepet, régi hagyományt, családi rituálét, evés előtti és utáni imát, az izzadtság homlokról letörlését, néha még a köszönést is. 
Ahogy vágtába kezdett az élet, az egyház üget utána, a kultúra csak trappol, az élet pedig telik. Legtöbbször csak szörnyülködni tudunk az über-dolgokon, amik mindent maguk alá rendelnek – időt, kapcsolatokat, természetet, hagyományt –, észre nem véve, hogy a torzszülött, ami mindent tönkretesz, édesgyermekünk. Azé az übermensché, amelyik olyan hőn szeretetten szoptatta munkájával, vásárlásával, vágyaival és igényeivel a gyorsulást, mintha életet adna vele, remélve, hogy egyszer megválthatja a magáét. Csakhogy az áspis teremtményt nem érdekli, hogy mennyire naiv, gyermeteg és vágyakozó az emberi lény, mintha egy pogány isten lenne, aki az emberek imádatából táplálkozik. Über-telefon, über-autó, über-feleség és über-zöldház – láttak már tapasztott parasztházat? Az is az. Mindenekfelett, vasárnapi miccsezés közben, szentmise helyett a Mária Rádiót hallgatva elmondhatjuk: Itt nyomjuk a gázt, mást nem tehetünk.