Az országban csupán Székely­udvarhelyen működik folyamatosan tűzzománc szakkör és alkotóműhely. Sőt egy pályázatnak köszönhetően idén egy három alkalomra szóló képzéssorozatot is sikerült tető alá hozni a Művelődési Házban, ahol neves külföldi mesterek nyújtottak betekintést a különleges művészeti és iparművészeti eljárás műhelytitkaiba. Mindez Elekes Gyulának, a kulturális intézmény igazgatójának köszönhető, aki 35 éve foglalkozik tűzzománcozással, és felhalmozódott szakmai tudását tovább is szeretné adni. [caption id="attachment_40472" align="aligncenter" width="981"] Bevezetés a dekoratív világba. A tűzzománc sajátos erdélyi kincs is Fotó: Elekes Gyula[/caption] Az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület és a Művelődési Ház szervezésében 2012 óta megszakítás nélkül, heti rendszerességgel zajlik tűzzománc alkotóműhely, és egy évtizede minden nyáron megszervezik az augusztusi alkotótábort, amelyen egy-egy hét (gyerekeknek és felnőtteknek) ugyancsak a tűzzománcozásról szól. A vezető Elekes Gyula, a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója, elismert tűzzománcozó, aki határon innen és túl már több kiállításon is bemutatkozhatott. – Harmincöt éve foglalkozom tűzzománcozással, és azt tapasztaltam, hogy a fejlődésre csupán a hivatalos fórumok, a külföldi alkotótelepek, szimpóziumok adnak lehetőséget, amelyekre egyénileg lehet bejelentkezni, és igencsak költségesek. Kitaláltam, hogy egyesületi, intézményi, támogatói segítséggel próbáljunk meg egy-egy előadót idecsábítani, így több személy számára is lehetővé válik a fejlődés, tanulás. Az első mesterkurzus két évvel ezelőtt zajlott, akkor Bernward Horn németországi egyetemi tanárt, formatervezőt sikerült elhívni. Aztán pályáztunk, és így az idén már három mesterkurzust tudtunk lebonyolítani – mesélte Elekes. Jellegzetes erdélyi eljárás a sodronyzománc Az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület 600 000 forintot (mintegy 8600 lejt) nyert a Bethlen Gábor Alapnál, a Művelődési Ház mint társszervező biztosította a helyszínt, Elekes kapcsolatainak köszönhetően pedig három alkotó érkezett Székelyudvarhelyre. Elsőként a debreceni Vincze Zita aranyműves tartott képzést. – Ő a tűzzománcozást keveri az ötvösséggel, a filigrán megjelenítés, a sodronyzománc és a zománcozott ékszerek világába nyújtott betekintést. Ugyanakkor a jellegzetesen magyar, erdélyi zománcos díszítés kultúrájába is bepillantást engedett. A sodronyzománcot ugyanis a művészettörténet kimondottan erdélyi vonatkozású eljárásként jegyzi, amely egyébként az 1700-as években vált ismertté, a bécsi császári kincstárban is fellelhetők ilyen darabok – tudtuk meg Elekes Gyulától. Julia Ares-Iglesias tűzzománc- és üvegművész La Corunából, Spanyolországból érkezett. Nemcsak az ékszerei szabadabbak, játékosak, hanem maga az alkotási folyamat is felszabadult nála, nagyon szereti a festői hatásokat, a hordozóanyag nyújtotta lehetőségek kihasználását. Olyan folyamatokkal ismerkedhettek a mesterkurzus résztvevői, mint a redukciós eljárás vagy az oxidáció kihasználása. Az utolsó idei képzés november végén zajlott, erre ismét Bernward Hornt hívta meg Elekes. – A németországi alkotó nemcsak otthon, hanem a világ több táján is oktat tűzzománcozást, ékszertervezést. Ő elhozta a friss, külföldön szerzett tapasztalatait is, és bemutatta a vésett alapú zománcot, az ún. champlevé-eljárást. Kreatív terápia a „művházban” A gyakorlatot előtérbe helyező képzések a Székelyudvarhelyi Művelődési Házban kialakított műhelyben zajlottak délutánonként, átlagosan 10-14 fős részvétellel. A csapat igencsak vegyes volt. Egyrészt nemcsak Udvarhelyszékről, hanem Sepsiszentgyörgyről, Csíkszeredából, Marosvásárhelyről is átjöttek többen is a mesterkurzus kedvéért. Másrészt pedig az érdeklődők között hivatásos képzőművészek, műkedvelők is voltak, olyan kézművesek, akik már néhány éve gyakorolják a technikát, és teljesen kezdők is bekapcsolódhattak. – Tulajdonképpen a rendszeres alkotóműhelyben elsajátított tudást mélyíthették el a résztvevők. Viszont minden alkotó rendelkezik egy saját szemlélettel, másképpen közelít anyagokhoz, így újdonságokkal, más megközelítési módokkal is ismerkedhettek – közölte Elekes, majd hozzátette: a tudás gazdagodása mellett ezek az alkalmak, de a hetente zajló műhelyek egyfajta „kreatív terápiaként” is működnek. – A legtöbb nem szakmabeli úgy érkezik, hogy nem tud rajzolni, nincs kompozíciós készsége, anyagismerete. A cél az, hogy ők is sikerélményt élhessenek meg az alkotási folyamat során, miközben lassan megismerkednek az eljárással. Egyfajta megerősítést kapnak, hogy képesek az alkotásra, és ez igazi pozitív energia – vélekedett a foglalkozások vezetője. A tűzzománc vajon mi? Elekes Gyula (aki főleg táblaképeket készít) küldetésének érzi újra meghonosítani ezt az eljárást, hiszen ha a nyugati kincstárak, múzeumok kiállítják az erdélyi tűzzománcozás remekeit, akkor erre magunk is büszkék lehetünk. Maga a tűzzománcozás hosszú ideig kiszolgálója volt az ötvösművészetnek, önálló eljárásként a 18. századtól beszélhetünk róla, amikor már kimondottan tűzzománcozott tárgyak is megjelentek. Mostanra teljesen önálló műfajként létezik, viszont még mindig vita van afölött, hogy alkotóművészetről vagy alkalmazott művészetről, iparművészetről beszélünk-e. – Nemrég újabb töltetet kapott a vita, amikor Moholy-Nagy László egy zománcozott műve kelt el horribilis áron (novemberben 6 millió dollárt fizettek a művész Telefonkép című zománcképéért a Sotheby’s impresszionista és modern árverésén New Yorkban – szerk. megj.) Én úgy érzem, hogy az eszközök használatát, a tudást, az anyagismeretet az alkotó mindig alárendeli a folyamatnak. Más művészeti ágakban is használnak eszközöket az alkotás során, nehéz hát behatárolni azt a mezsgyét, ami elválasztja a képzőművészetet az iparművészettől. Meglátásom szerint iparművészet akkor, amikor olyan tárgyak születnek, amelyek bármikor megismételhetők, mint például egy ékszersorozat, de egy önálló táblakép, térforma, ami egyedi és megismételhetetlen, megállja a helyét mint képzőművészeti alkotás. Asztalos Ágnes