Sérült gyerekeknek gyűjtenek

HN-információ
November 24-én a székely­udvarhelyi RMDSZ jótékonysági Katalin-bált szervez, amelynek bevételét a Szent Ferenc Egyesületnek ajánlják fel. Nagy Sándor Lajos és felesége, Katalin 2010-ben alapította a Szent Ferenc Egyesületet. A szervezet autista és értelmi fogyatékos gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A házaspárnak 2005-ben autista gyereke született, akit nem lehetett integrálni, ezért alapították meg a napközit, ahová az évek során sokan csatlakoztak. Jelenleg 15 gyereket foglalkoztat az egyesület, a legkisebb 3, a legnagyobb 14 éves. Szeretnének nagyobb épületet építeni, amely több gyerek befogadására alkalmas és jobb körülményeket, feltételeket tud biztosítani a fejlesztésükhöz. Az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezete abban szeretne segítséget nyújtani, hogy a sérült gyermekek a lakóhelyük közelében, a mai kor követelményeinek megfelelő környezetben megkapjanak minden lehetséges támogatást. – Éveken keresztül egy tömb­házlakásban fogadtuk a gyerekeket, s bár megvolt a terv és az építkezési engedély is a nagyobb épületre, pénz hiányában önerőből csak egy kisebb épületet sikerült felépítenünk a Csereháton, de a növekvő igényeknek nem tudunk eleget tenni. Évről évre nő a sérült gyerekek száma, rendszeresen hívnak napközikből, iskolákból, hogy fogadjuk be őket. Ebben az épületben viszont már nem férünk. Ezért fordultunk a helyi RMDSZ vezetőségéhez, a helyi önkormányzathoz és a megyei tanácshoz, hogy közösen próbáljunk megoldást találni erre a helyzetre – fogalmazott Nagy Sándor Lajos. Mint kifejtette: ők biztosítanák a helyet, a szociális hátteret és a szakmai tapasztalatot, a tanügynek és a megyei tanácsnak vállalnia kellene a három alkalmazott fizetését, amit eddig szintén a házaspár biztosított támogatásokból. – Azok a gyerekek, akikkel 2010-ben indultunk, elérték az iskoláskort, ezért hét gyereket sikerült beiskoláznunk a Tompa László Általános Iskolába, amelyre kaptunk egy állást, így egyik alkalmazottunkat már a tanügy fizeti. Úgy gondoljuk, hogy már túlnőtt minket ez az intézmény, és már nem csupán a mi problémánk, hanem a városé is – fogalmazott a kezdeményező. Az egyesület vezetői szeretnék, ha a jövőben összedolgoznának a város oktatási intézményeivel, és azoknak a gyerekeket, akik nem tudnak beilleszkedni a közösségbe, helyet biztosíthatnának, ahol szakemberek segítségével fejlődhetnek. A bálra – amelynek fővédnöke Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja – várják a vállalkozókat, üzletembereket, akik szívesen támogatnák ezt a nemes célt. Nagyálmos Ildikó


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!