Hirdetés

Oktatási intézményeket korszerűsítettek Korondon

HN-információ
Kettős örömünnep volt az elmúlt hétvégén Korondon, amikor is szülők, diákok, helyi, megyei és országos előjárók jelenlétében hivatalosan is átadták a szakközépiskola épületének felújított szárnyát és a napköziotthon nemrégiben elkészül épületét. Több száz gyerek haszonélvezője a beruházásoknak, a jövőben újabb oktatási épületek újulnak meg a községben.   A fejlődés útján halad Korond község, ennek volt ékes példája a pénteki ünnepség, amikor két oktatási intézményt avattak fel hivatalosan. Katona Mihály, a község polgármestere elmondta, történelmi pillanat ez a település életében, hiszen olyan két jelentős beruházás végére értek, értékük meghaladja a 9 és fél millió lejt.   Hullámvölgyekkel teli évek a sikerig Az elöljáró ugyanakkor ismertette a beruházás történetét a jelenlévőkkel, annak minden nehézségével együtt. Elmondta, a jó munkához idő kell, ez a mondás pedig nagyon is igaz a szakközépiskola esetében, hiszen az oktatási intézmény bővítési munkálatai már 2008-ban elkezdődtek a tanügyminisztérium által finanszírozott pályázati forrásból. Akkor épült meg és került födél az épület hátsó szárnyára. Ezt követően leálltak a munkálatok, az épület pedig úgymond ,,pirosban” marad, mivel kimerült a pályázati forrás kormányváltás miatt. Évekig nem történt semmi, lejárt a kivitelezési szerződés is, az épületszárny befejezése pedig tovább váratott magára. – Folyamatosan kerestük a megfelelő pénzügyi és pályázati forrást, amely lehetővé tette ennek a nagy volumenű, sok pénzt igénylő munkának a befejezését. 2017-ben sikerült végre megfelelő forrást találnunk, amelyből nemcsak az épület felújítását, hanem annak korszerűsítését is el tudtuk végezni, a Nemzeti Fejlesztési Program keretében. A beruházás értéke 6 millió 445 ezer lej volt – ismertette Katona Mihály. Az előjáró azt is elmondta, a kivitelezési munkálatokat 2018 novemberében kezdték, és valamivel több mint két évig tartottak. Ugyanakkor köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik bármilyen formában hozzájárultak a megvalósításhoz. – Remélem a megújult iskola új lendületet ad a pedagógusoknak és az itt tanuló diákoknak egyaránt, és eredményeik igazolni fogják a beruházás hasznosságát – fogalmazott a polgármester. Az elöljáró azt is elmondta, folytatják a munkát és a jövőben is haladnak a fejlődés útján. A Regionális Operatív Program keretében sikeresen pályáztak a korondi és a pálpataki általános iskolának a teljes körű felújítására is, ám a bürokrácia miatt a kivitelezési munkálatok csak tavasszal kezdődhetnek el. [gallery ids="135056,135057,135055"]   Modern környezet az eredményes munkáért Fülöp Erzsébet, az oktatási intézmény vezetője elmondta, a sok irányból érkező segítség, a széleskörű együttműködés azt mutatja, hogy a színvonalas oktatás és a hozzá szükséges, méltó környezet megteremtése nemcsak a helyi közösségnek, hanem az országnak is szívügye. – Célunk, hogy az oktatás gyermekeink számára modern körülmények között, világosan megfogalmazott tartalmakkal, megfelelő eszközökkel történjen. Szeretetteljes, családias légkörben kívánjuk elérni azt, hogy minden gyermek adottságainak, érdeklődési körének megfelelő tevékenységekben részesüljön – fogalmazott az igazgató. Ugyanakkor arra kérte a diákokat, vigyázzanak, őrizzék meg a felújított termeket, hogy még sokáig a jelenlegi, szép állapotukban maradhassanak meg.   A gyermek a jövő záloga Demeter Levente, Hargita megye főtanfelügyelője szerint minden ilyen beruházás befektetés a jövőbe, hiszen a gyermek a jövő. Az oktatási intézményekbe invesztálni éppen ezért a legnemesebb, legbölcsebb és leginkább megtérülő cselekedetek egyike. – Fontos, hogy szilárdak legyenek azok az alapok, amelyek gyerekeink jövőjét meghatározzák és egyben közösségünk megmaradását szavatolják. Különösen fontos ez székelyföldi, erdélyi megmaradásunk szempontjából – fogalmazott a főtanfelügyelő. Ugyanakkor azt kívánta, hogy zajjal és élettel legyenek teli az intézmény falai. Az eseményen Antal Lóránt RMDSZ-es szenátor, Ladányi László Zsolt udvarhelyszéki képviselő, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Bíró Barna Botond alelnök. A szimbolikus szalagvágást megelőzően az iskola diákjai ünnepi műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek.   Osztoznak az épületen A korondi szakközépiskola épületén jelenleg a középiskola, a szakiskola, illetve a V–VIII. osztályos diákok osztoznak. Közel háromszáz diák tanul benne nap mint nap. Az iskola adminisztrálásához tartoznak továbbá a pálpataki, fenyőkúti és atyhai iskolák, valamint óvodák is, mindent egybevetve a diákok létszáma meghaladja a nyolcszázat.   Korszerű, modern, háromszintes napköziotthon Az iskola ünnepélyes átadását követően a résztvevők átvonultak az újonnan elkészült napközi épületéhez, ahol a legkisebbek népviseletben, ünnepi műsorral várták őket. Az eseményen elhangzott, az építési munkálatokat az elmúlt év decemberében fejezték be, ám a berendezés, a konyha felszerelése miatt csak szeptemberben, a 2021–2022-es tanév kezdetén vehették birtokukba a legkisebbek. [gallery ids="135059,135061"] Katona Mihály polgármester elmondta, csak harmadik nekifutásra sikerült pénzeket lehívniuk a munkálatok finanszírozására, 2016-ban pályáztak sikeresen a Nemzeti Vidékfejlesztési Alapnál. A munkálatok 2018 júliusában kezdődtek el és 2020 decemberében fejeződtek be. A beruházás összértéke 2 millió 787 ezer lej. Az ízlésesen kivitelezett, három szintes épület földszintjén ebédlő és konyha kapott helyet, az első emeleten három napközis csoport, míg a második szinten az óvodás csoportokat rendezték be. Ebből is három van, azaz kicsi, közép- és nagycsoportosok. Ezen kívül minden szinten mosdók is találhatóak, az épület mögött pedig korszerű játszótér áll a gyerekek rendelkezésére. A tágas, világos termeket csodás falrajzok díszítik, amelyekről a klasszikus mesehősfigurák széles skálája köszön vissza és még otthonosabbá varázsolja az épületet. A kicsi csoportnak külön hálótermet rendeztek be, hiszen az épület kapacitása ezt lehetővé tette, így a gyereklétszám növekedésének függvényében újabb csoportokat is tudnak indítani. Korondon egyébként több évtizede működik napköziotthon, jelenleg 120 gyerek jár a felújított épületbe, továbbá három csoporttal működik a tószegi óvoda is a településen.

Hadnagy Éva



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!