Az idén nagykorú Székely­ud­var­he­lyi Polgári Pipaklub 2002-ben alakult magyarországi mintára. Az elmúlt években számos helyi és külföldi versenyen vettek részt a tagok, május 23-ára tervezik a hagyományos lassúsági pipaszívó versenyt Szé­kely­udvarhelyen, ahol a leghosszabb ideig pipázót díjazzák.

A pipázás külön szertartás. Meg kell adni a módját!                                      Fotó: Székelyudvarhelyi polgári pipaklub

A pipázókat mindig is valamiféle misztikum övezte, sokak szerint a pipázás igazi szertartás, már-már meditációszerű nyugalmat képes nyújtani. Mások azt mondják, hogy a pipázás ugyanolyan úri hóbort, költséges szenvedély, mint a cigarettázás. Gárdonyi Géza szerint a pipázás gazdag, a szivarozás szegény embernek való. A pipát már ősidők óta használják, a szkíták például égő levelek füstjét szívták. Már a 16. században, a dohány világméretű elterjedésével is népszerű szenvedélyként futott be. De miért kezdenek versenyszerűen pipázni? – Magyarországi mintára hoztuk létre 2002-ben a Székelyudvarhelyi Polgári Pipaklubot. Anélkül, hogy tudtunk volna más klubokról, elkezdtünk pipázgatni, aztán jutott tudomásunkra, hogy Dombóváron létezik egy klub, aminek tagjai vannak, és nemcsak ott, hanem más városokban is szervezetten pipázgatnak. Érdeklődni kezdtünk, hogy egyáltalán miből áll a lassúsági pipaszívó verseny. Utólag kristályosodott ki számomra, amikor még a vendéglátóipari egységekben dohányozni lehetett, hogy háromféle pipás létezik: aki mások előtt, magát csillogtatva pipázgat, aztán vannak azok, akik elvonulnak a maguk csendességében, saját szórakoztatásukra szívják, a harmadik kategóriába pedig azok tartoznak, akik versenyszerűen is tudnak pipázni – avat be a részletekbe Orosz-Pál Levente, az udvarhelyi pipaklub alapító elnöke. A győztes szív a legtöbbet A verseny lényege tulajdonképpen az, hogy kinek ég vagy füstöl – bizonyos körülmények között egyforma feltételekkel – leghosszabb ideig a pipája. Ez már a saját szórakoztatás, a pipa füstjének élvezete és a szertartás mellett a versenyzés élvezete is. Orosz-Pál Leventétől azt is megtudtuk, hogy egyenlő feltételek mellett szállnak versenybe, amelyet nemzetközi szabályok rögzítenek: mindenki új, egyenes szárú pipát kap a verseny kezdetén, egyforma minőségű és mennyiségű dohányt, a verseny szervezője dönt arról, hogy milyen gyártótól szerzi be a versenydohányt. Mindenki három gramm dohányt (amely nagyjából másfél szál cigaretta mennyisége) és két szál gyufát kap. Öt perc áll a versenyzők rendelkezésére, hogy beletömjék a dohányt a pipába. – Talán ez az egyik legfontosabb része a versenynek, hiszen nagyon sokan, sokféleképpen töltik bele a dohányt. Van, aki összetöri, összetömöríti, mások pedig egyszerűen csak beleteszik, szellősen, kinek milyen technikája van. Onnantól kezdve mérik az időt, és a résztvevőknek egyetlen perc alatt el kell használniuk a két szál gyufát – avat be a szabályok részleteibe a klub elnöke. Egy asztalnál általában nyolc versenyző és egy versenybíró ül, aki folyamatosan felügyeli a pipázókat. Az győz, aki a leghosszabb ideig tud füstölni. Zárt térben szervezik meg a versenyeket Az udvarhelyi pipaklubnak – amely a Magyar Pipaszövetséghez tartozik – jelenleg hét aktív tagja van, noha az elmúlt közel két évtizedben 20-25 személy is megfordult. Évről évre megszervezik saját versenyüket, és ők is részt vesznek magyarországi és külföldi versenyeken Portugáliától kezdve Szentpétervárig, ahol eddig jó középmezőnyben sikerült végezniük. Évente hét-nyolc versenyt szerveznek Magyarországon, de csak három nemzeti bajnokságot tartanak. A jó eredményt elért tagok vagy klubok részt vehetnek nemzetközi színtéren, Európa- és világbajnokságokon, ahol egyénileg és csapatban díjazzák a versenyzőket. Egy csapatban legtöbb öt, legkevesebb három személy vehet részt. A csapateredményben a legjobb három tag eredménye számít. A szabályzat szerint a versenyeket zárt körben és térben szervezik meg, hisz szabadtéren sok tényező – szélmozgás, fény stb. – befolyásolhatja a pipázást. A világbajnoki címet egy olasz versenyző tartja 3 óra 34 perces eredménnyel. Az udvarhelyi pipaklub egyéni rekordja több mint két óra. Magyarországon több világbajnok is van, aki egyénileg vagy csapatban részt vettek különböző rendezvényeken, külön díjazzák a hölgyeket és férfiakat. Az udvarhelyi klubban nincsenek női versenyzők, talán a székely mentalitás miatt, hölgy szimpatizánsok viszont annál többen. A klubból senki sem cigarettázik A pipaszívó versenyre bárki bemehet, szurkolhat, végigkövetheti az eseményt, sőt, akár rá is gyújthat egy pipára, kipróbálhatja a pipázás technikáját. Főleg Euróban van hagyománya a pipázásnak, bár Japánban, Dél-Amerikában is szerveznek versenyeket, teszi hozzá Orosz-Pál Levente, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy a cigarettázásnak nincs köze a pipázáshoz, az udvarhelyi klubtagok közül például senki nem dohányzik. A jó minőségű dohányt a magyarországi Nemzeti Dohányboltokból szerzik be, az udvarhelyiek a dán készítésű – lágyabb, könnyed füstű – dohányokra esküsznek, azokból is szervezik a versenyeket. A versenyekre komolyan készülnek a tagok: harminc nappal azelőtt tudomást szereznek, hogy milyen típusú dohányból szervezik a versenyt, beszerzik a dohányt és próbálgatják: mennyire nedves, mennyire ég, mennyi benne az illatosító stb. A nagy versenyzők rengeteget gyakorolnak verseny előtt, és itt is érvényes az, hogy gyakorlat teszi a mestert. – A székely ember régóta pipázik, a kukoricaszártól kezdve mindenféle fából, agyagból próbált pipát készíteni. Igazából manapság a pipákat a Törökországban honos hangagyökérből készítik, ami nem gyúlékony. Általában egy nap csak egy pipát használ a hozzáértő pipázó, főleg azért, mert egy idő után lecsapódik benne a pára, megkeseredik a füst és nem élvezhető. A pipát hagyni kell kihűlni, kiszáradni, ugyanakkor egy pipából csak egyféle dohányt szívnak, nem keverik össze – mondja Orosz-Pál Levente, akinek bár közel száz pipája van, saját bevallása szerint énekesként a hétköznapokban keveset pipázik, mert a füst nem tesz jót a hangszálainak.

Nagyálmos Ildikó