A Hargita Népe 2017. május 29-i számában megjelent, a lázárfalvi volt görögkatolikus templom felújításáról szóló írásban a Bakos László, Hargita Megyei Kulturális Igazgatóság vezetője által tett kijelentéssel kapcsolatban, miszerint „ez a műemlék a szentélyfallal együtt műemlék, ez az utolsó ilyen jellegű a megyében”, az alábbi megjegyzést vagyok kénytelen tenni, a közvélemény helyes tájékoztatása érdekében: Hargita megyében csak Lá­zár­falva szűkebb környezetében, még két görögkatolikus templom áll most tudtommal az ortodox egyház birtokában: a csíkszentgyörgyi és a kászoni (dobolyi) templom, és mindkettőnek épen megmaradt szentélyzáró ikonosztáza van. (A csíkszentgyörgyi egyházközség 1862-ig anyaegyháza volt a lázárfalvinak.) Az 1850-es években épült csíkszentgyörgyi templom építészeti szempontból ugyan nem kiemelkedő, de nem vonatkoztathatunk el a különlegesen szép és értékes, barokkos falazattal, növényi ornamentikával fából készült nyílászárójú ikonosztáztól! A műemléklistán szereplő templom jobb sorsra érdemes, beavatkozás nélkül az enyészetté válhat, ugyanis nincs használatban, a falak nedvesedése szembetűnő. A XIX. század utolsó harmadában épült dobolyi templom a szentélyzáró ikonosztázával együtt kora építészetének szép alkotása, viszonylag jó állapotú, érdemes volna műemlékké nyilvánítani. Természetesen, ez nem jelenti azt, hogy a lázárfalvi Szent Miklós-templom szentélyzáró faláról le kellene mondani, amennyiben az valamilyen értéket hordozna magában, de amint a kutatásokból kiderült, az egy utólagosan és szakszerűtlenül beépített, építészeti és művészeti szempontból értéktelen elem. Végezetül a cikkel kapcsolatban még azt szeretném megjegyezni, hogy hatékony műemlékvédelmet a társadalommal, a tulajdonosokkal, a helyi vezetőkkel folytatott konstruktív kapcsolat és a szakmai alapokon nyugvó párbeszéd nélkül nem lehet elérni. Albert Homonnai Márton építész, műemlékvédelmi szakmérnök