Amikor három évvel ezelőtt Lőrincz Ildikó családjával – férjével és három leányával – Abásfalvára költözött, tisztában volt azzal, hogy gyökeres életmódváltás következik az életükben, és jó néhány terv is körvonalazódhatott benne. Ezek az elképzelések aztán az évek során, szép lassan el is kezdtek megvalósulni. Kultúrában dolgozó szakemberként azonban tisztában van azzal, hogy nem elég a látszat, a kirakat, amikor egy-egy ünnepi alkalomkor felmutatnak bizonyos értékeket, hanem annál sokkal fontosabbak a folyamatok, amelyek által a közösség eljut idáig, s a folyamat, amelynek sodrában aztán, az ünnep után folytatja hétköznapi életét. [caption id="attachment_67283" align="aligncenter" width="1000"] A falu apraja-nagyja ünnepelt. Éledező közösség Fotók: Simó Márton[/caption] Ha „csak úgy” költözik falura egy értelmiségi a Székelyföldön, akkor több mint bizonyos, hogy komoly tervei vannak. A lelkészt megválasztják, a pedagógust kihelyezik, a kiköltöző pedig különleges hivatástudatot érez magában, s igazi élőhelyként tekint a környezetére, nem alvó- vagy pihenőhelyként, netán telephelyként „használja”, hanem az otthonának érezve a helyet, az ott élő közösség aktív tagja kíván lenni. Székelyföld-szerte azonban számos olyan elnéptelenedő falu van, ahol ma már alig működnek a hagyományos közösségek. Sok esetben elfáradt, megöregedett, szociálisan hátrányos, hiányos képzettségű emberekből áll a „nép”, s amikor cselekedni akar valaki, mindjárt látható és láthatatlan falakba ütközik. Homoródszentmárton tizenkét (vagy tizenhárom) települése közül – hiszen a „feltörekvő” Bükkfalva kezd rendelkezni bizonyos jellemzőkkel, amelyekkel a szomszédos falvak is – többnek is hasonló a helyzete. Jakab Attila polgármester szerint 2700-an élnek ugyan a községben, de Homoródkeményfalva, Lókod, Gyepes és Abásfalva lakossága „törvényszerűen” fogy. Gazdasági potenciál azonban bőven mutatkozik, hiszen a termőföld jórészt kihasználatlan, az állattenyésztés mostani színvonala pedig messze alatta marad a lehetőségeknek. Milyen lehetett itt az élet évszázaddal ezelőtt? Nyilvánvalóvá válik azonnal, ha végigmegyünk a zegzugos utcahálózattal rendelkező, szaknyelven halmazos szerkezetű falun, hogy itt is erősen érződött a szászos stílusú építkezés hatása. Mivel a mészkő hozzáférhető a környéken, a házak túlnyomó többsége kőből épült, olyan formakultúrával, amelyet a két Homoród-mentén Homoródalmástól kezdődően Homoróddarócig vagy Székelyzsomborig mindenütt fellelhetünk. Mind Daróc, mind Zsombor példa arra, hogy ott a székelyek szerves kapcsolatban éltek a szászokkal, az építőmesterek, a kézművesek – úgy a fa-, a fém- és a gyapjú-, meg az agyagfeldolgozás és a bútorfestés területén – átvették a formakultúra bizonyos elemeit, s azokat saját ízlésük szerint fejlesztették tovább. A néprajzkutatók hosszú évtizedekkel ezelőtt felhívták a figyelmet a népi építészet értékeire. Itt-ott megtörtént néhány szakszerű felújítás. A szintén helyi kötődésű László János nagyvállalkozó négy hagyományos építésű házat vásárolt meg, szépen felújíttatta őket – udvarukkal, melléképületeikkel együtt –, a vendéglátás és a konferencia-turizmus szolgálatába állította. Ugyancsak példaértékű a helyi unitárius egyházközség helytállása is. Rendben van a templom és annak közvetlen környezete, a szomszédos telken pedig – ahol egy impozáns emeletes épületben – az iskola korábbi hajlékát – közbirtokossági és amerikai testvérgyülekezeti segítséggel – felújíttatták. Az ingatlant télen istentiszteletek, néha közbirtokossági gyűlések tartására használják, azonban adott a lehetőség kézművestáborok, különböző szakkörök megtartására, népi mesterségek gyakorlására. Amikor szóba elegyedtünk a most hetvenéves Zsombori Ilona nyugalmazott pedagógussal, elmondta, hogy aktív életéből mindössze egy évet töltött „idegenben”, kezdetben Kápolnásfaluban tanított, majd azt követően negyven éven át dolgozott Abásfalván. A múlt század hatvanas éveiben még viszonylag népes évfolyamokkal működött az itteni általános iskola. Az igazi elnéptelenedés 1989 után kezdődött. Ekkor már mind az alsó, mind a felső tagozat összevont osztályokkal működött, mígnem az ezredfordulóra meg is szűnt, ma már csak az elemi működik helyben, a felsősöket iskolabusz szállítja a községközpontban működő Román Viktor Általános Iskolába. [caption id="attachment_67284" align="aligncenter" width="1000"] Népes közönség hallgatta az ünnepi beszédeket. A nemzet születésnapján emlékeztek[/caption] László Gyula emlékezete és az abásfalvi cigányzenekar Zajlik a Kárpát-medencében, így Erdélyben és a Székelyföldön is az értéktárba gyűjtés. Az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság, akárcsak a Magyar Értéktár igyekszik felleltározni azokat a tárgyi és szellemi „vagyontárgyakat”, amelyeket mindenképp el kell(ene) helyezni a hungarikumok (és a transzilvanikumok) virtuális tárházában. Mivel a jeles régész, történész, művelődés- és eszmetörténész, egyetemi tanár, de jelentős képzőművészi életművet is létrehozó László Gyula (1910–1998) – bár a Székelyföld közvetlen közelében elhelyezkedő Kőhalom városában – apai ágon abásfalvi származású családban született, ahol édesapja id. László Gyula tanító, majd később iskolaigazgató volt, mindenképp a faluhoz köthető. A család később Budapestre került, de mindvégig büszkék voltak abásfalvi gyökereikre, szoros kapcsolatot tartottak fenn az itteni rokonokkal. Ráadásul László Gyula életművében központi szereppel bír a székelyek őstörténetének kutatása és itteni megtelepedésük. Az általa kidolgozott kettős honfoglalás elmélete máig érvényes, korrekt, tudományosan megalapozott, és olyan magyarázatot nyújt a magyarokhoz csatlakozott és azt gazdagító, erősítő székely törzsek keletkezéstörténetére, amely megfontolandó azok számára is, akik ma már a legmodernebb eszközökkel és kifinomult kutatási módszerekkel dolgozhatnak a régészet különböző szakterületein. László Gyula szemléletét manapság már elfogadják a szomszédos országokban dolgozó szakírók és kutatók is. Az abásfalvi cigányzenekar tizenhat tagját sikerült mozgósítani az előkészületek idején. Fodor Béla Adalbert muzikológus, egyetemi tanár felvállalta, hogy együttműködve a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközponttal, Lőrincz Ildikó felkérésére részt vesz a próbákon és igyekszik rávenni a helyi zenészeket – akik egyébként több zenekari felállásban muzsikálnak, de közülük páran csak alkalomszerűen, többen azonban „főállásban”, azaz rendszeresen –, hogy „vegyék elő” a helyi dallamkincset, és az ünnepi alkalom tiszteletére pedig a Kossuth-kultuszhoz és az 1848/49-es forradalomhoz kötődő bemutatót tartsanak. Illetve előadást, s ha kicsit nagyzolunk, akkor ünnepi hangversenyt. A szakember elmondta, hogy a zenészek ismerik ezeket a dallamokat, „valahol mélyen bennük van, csakhogy bizonyos megrendeléseket teljesítenek, hiszen a megbízóknak elvárásaik vannak, és nem mindig a legértékesebb dallamkincset kérik tőlük.” Az utóbbi években az abásfalvi cigányzenekar(ok) eljutottak a Székelyfölddel szomszédos régiókba is, ahonnan hoztak és alkalmaztak új zenei élményeket. Nem felsőbb iskolákban, hanem egymástól és idősebb társaiktól kotta nélkül tanulnak. Igazi kútfőt képeznek, amelyből megfelelő tudással és jó pedagógusi érzékkel komoly eredmény hozható ki. Vannak még erőforrások a faluban A helyi március 15-i ünnepség több részből tevődött össze. Jól kitalált és megépített koreográfiával zajlott le. A templomkertben kialakított emlékhelyen felvonták a magyar és a székely zászlót, a megyei tanács alelnöke, Bíró Barna Botond, Bedi Gyula, a testvértelepülés Uszód polgármestere, és Jakab Attila, Homoródszentmárton első embere, Barabás Áron helyi unitárius lelkész és Lőrincz Ildikó művészettörténész, a Forrásközpont vezetője rövid beszédei után iskolások mondtak el alkalomhoz illő verseket. Ezt követően Márton Mózes, az Ilona-völgye Közbirtokosság elnöke megköszönve a „szolgálatot”, arra kérte az egybegyűlteket, hogy fáklyásmenetben közelítve meg a hősök emlékművét, vegyenek részt a kulturális műsoron, amelyen több meglepetésre is számíthatnak majd. Ez valóban így történt, hiszen az alkalomra összeállt zenekar bizonyított, de igen értékes táncokat is láthattunk, nép- és műdalokat adott elő a gyepesi kórus, majd közös nótázásban csúcsosodott ki a szeretetvendégséges és „negyvennyolcas” ünnep. Biztos, hogy ezzel a lendülettel tovább lehet lépni Ha megvan a kellő akarat, és a mostani szervezők, illetve a partnerek, a Forrásközpont, a közbirtokosság és az unitárius egyházközség képviselői kitartanak, akkor Abásfalván beszélhetünk jövőről. Egyébként épp ebben az időszakban, amikor az ünnepre készültek a helyiek, Csíkban aláírták a Homoródszentmárton–Homoródkeményfalva közti megyei út modernizálási szerződését – úgyhogy hamarosan aszfalton járhatunk, ami újabb esélyt biztosít a falunak. Lőrincz Ildikó elmondta, hogy a közbirtokosság megvásárolt egy hagyományos bennvalót tájház céljaira. Itt mintaértékű gyűjtemény hozható létre. Néhány idősebb helyi asszony még rendelkezik azzal a tudással, amellyel helyben előállíthatók egyes népviseleti darabok. Ehhez az új kezdethez kiváló alkalom volt a százhetven évvel ezelőtti márciusra való emlékezés. A következő állomás aztán a falunap lesz: idén augusztus 25-én tartják, amikorra új programokkal készülnek és hazavárják az elszármazottakat is. Úgyhogy akkor ismét idelátogatunk. A szerencsés viszontlátás reményében – nyilván. Simó Márton A cikk a Hargita Népe március 19-i számában jelent meg.