Hirdetés

Fókuszban a drog, a szex és az internetes bűncselekmények

HN-információ
Igazi tárgyalással ért véget a Légy ügyvéd a saját iskoládban! című program: székelyudvarhelyi diákok a törvényszéken, igazi tárgyalóteremben élhették át, hogy miben áll a jogász szakemberek munkája, és milyen lehet az eljárás légköre. A megye 17 iskolájában zajlott ez az izgalmas kezdeményezés, és – mint megtudtuk – jövőre is lesz folytatás. Még márciusban adtunk hírt arról, hogy rendhagyó társadalmi felelősségű projektet indított a Romániai Ügyvédi Kamarák Országos Szövetsége (román elnevezéssel ez a FAST program – a Fii avocat în școala ta! rövidítése). Megyénkben a tanfelügyelőség és az ügyvédi kamara együttműködésében zajlott a diákoknak szóló jogi oktatás. A foglalkozássorozatra, amely előadásokat, gyakorlati bemutatókat tartalmazott, jelentkezni kellett, és 17 tanintézet érdeklődött iránta. A részt vevő ügyvédek az alapvető jogi ismeretek átadásán túl a törvényességet és az állampolgári felelősségvállalást mozdítanák elő a társadalomban. Egyébként az idén első alkalommal megszervezett program egyfajta előkészítése is a terepnek, ugyanis a jogászok egy ilyen jellegű tantárgy bevezetését szorgalmazzák az iskolai tanrendbe. Megyénkben a program márciusban kezdődött és múlt pénteken ért véget, amikor a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium középiskolás diákjai a törvényszéken egy igazi tárgyalóteremben „szimulált” tárgyalást bonyolítottak le – tudtuk meg Szabó Andreea ügyvédtől, a projekt koordinátorától. Joghallgató gyakornokok is részt vettek az eseményen, az ügyvédek, bírák, ügyészek és jegyzők ezúttal a közönség soraiban ültek, a talárt pedig a diákok viselték. – Csodálatosak voltak a fiatalok, a tárgyalás után rengeteg kérdést tettek fel jogászkollégáimnak, akik szívesen meg is válaszolták azokat. Összességében nagyon sikeres volt a program – mondta el lapunk kérdésére Szabó Andreea. Hozzátette, hogy a siker az önkéntesen szerepet vállaló jogászok munkájának is nagyban köszönhető. – A kollégáim hősök voltak. Minden iskolába elmentek, ahová kellett, és ahol szükséges volt, a jogi nyelvet a románról – olykor kevésbé hozzáférhető – magyarra adaptálták – fogalmazott a koordinátor. Összesen 23 ügyvéd vett részt a programban. A koordinátor elmondása szerint a pedagógusok nagy része is nyitottan fogadta a kezdeményezést, a diákok pedig nagyon érdeklődők voltak. Megtudtuk, hogy leginkább a kábítószerekkel kapcsolatos kihágások, a szexuális bűncselekmények és a „digitális bűnözés”, az adatokkal való visszaélés érdekelte őket. – Jó lenne, ha bekerülne a rendes tanmenetbe egy ilyen tantárgy, és szervezetten zajlana az oktatás, módszertanilag jól felépített modulokban, és a résztvevők megfelelő didaktikai eszközökkel is rendelkeznének. Mi mindenképp folytatjuk a jövő tanévben – közölte Szabó Andreea.

Asztalos Ágnes



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!