Hirdetés

Elmaradhat a Tompa László Általános Iskola felújítása

Soron kívüli testületi ülésen döntöttek a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők arról a jelentősen megnövekedett pályázati önrésznek az elfogadásáról, amely a sétatéri játszótér és a minifocipálya átépítését, valamint a Tompa László Általános Iskola korszerűsítését érinti. A testületből többen is bizalmatlanok a kitűzött célok megvalósításában, több okból is.

Pál Emil
Becsült olvasási idő: 3 perc
Elmaradhat a Tompa László Általános Iskola felújítása
Alacsony diáklétszám okozhatja a tervezett beruházás vesztét Fotó: Hodgyai István

Láthatóan nagy változások mentek végbe az utóbbi időben a székelyudvarhelyi Sétatér környékén, ahol az egykori minifocipálya és a játszótér teljes megújuláson esik át. A látvány és a haladás öröme viszont ürmöt is hozott, mivel a munkálatok kései elkezdése nagyban feltornázta a pályázat várost terhelő önrészét. A prioritásokat és a költségeket tekintve a minifocipálya, a sétatéri játszótér és a Tompa László Általános Iskola korszerűsítését célzó pályázatot korábban két részre bontották, a tervek szerint először a minifocipálya többfunkciós terét, valamint a bővített játszóteret építi ki a felelős vállalat, az iskola energetikai rehabilitálására csak ezeket követően kerül sor.

Mint azt a határozattervezet bemutatásakor elmondták, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ADR) kérte fel a várost, hogy vállalja be jelentősen megnövekedett önrészek költségét, ami a sétatéri beruházás esetében plusz három, míg az iskola felújítása esetében tizenhárommillió lejes többletkiadást jelent a város számára. A döntést megelőzően Berde Zoltán kért elsőként szót, nehezményezve, hogy egyre csak növekvő önrészekkel kell a városnak szembenéznie, melyek mellett hitel is terhelni fogja a városkasszát.

– A jövőre nézve máris számolnunk kell egy ötvenmilliós hiánnyal, csak azért, mert a pályázatok önrésze megnőtt. Ennek a fedezése hatalmas érvágás lesz a városnak – nyomatékosította.

Berde a jövő heti tanácsülésre egyúttal egy kimutatást is kért a hivataltól, ami az utólag elfogadott, megnövekedett önrészek és a kivitelezési szerződésben megfogalmazott önrészek összegeit tartalmazza.

Benedek Árpád Csaba a frakcióvezetőt kiegészítve elmondta, hogy a szakbizottsági ülésen az is elhangzott, hogy a már megnövekedett önrész ennél még nagyobbra nőhet.

– Az a félelmem, hogy nem látom, miből tudnák majd ezeket a költségeket fedezni. Nagyon aggasztónak tartom, hogy jelen pillanatban, ha valami csoda nem történik, akkor Székelyudvarhelynek több mint ötvenmillió lejes kiadása lesz amiatt, hogy késtek a pályázatok

– adott hangot meglátásának Benedek, felhívva a figyelmet arra, hogy a pluszkiadások fedezésére ő egyelőre a hitelfelvételt látja megoldásnak, de az további pluszmilliók kiadására is kötelezheti a várost. 

A projekt második részének buktatóira – ami az említett iskola felújítását célozza – Godra Zsolt hívta fel a figyelmet. Kiemelte, egyelőre ismeretlen forrásból, valamikor a jövőben, egy új finanszírozási szerződéssel lehetne csak nekilátni az iskola energetikai rehabilitálásának, ami azt is felveti, hogy a projekt elmaradhat.

– Az is benne van a pakliban, hogy úgy döntünk, hogy az iskola korszerűsítése és a tornateremmel való bővítése nem biztos, hogy most kell, és nem biztos, hogy már aktuális kivitelezés szempontjából – mondta Godra azzal támasztva alá a vélekedését, hogy a Tompa László Általános Iskolában egyre fogyatkoznak a diákok, ezért szükségesnek látja újra felmérni, hogy szükség van‑e a beruházásra.

A felszólalók sorát Godra zárta, az összeült testület egyetlen kivétellel elfogadta a megnövekedett önrész bevállalását.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!