Napelemre pályáznak
Két, fogyatékkal élő személyeket ellátó Hargita megyei intézményben telepítenének napelemes rendszereket. A pályázáshoz szükséges műszaki-gazdasági mutatókat Hargita Megye Tanácsa októberi ülésén, csütörtökön hagyta jóvá.
Két, fogyatékkal élő személyeket ellátó szociális intézmény energiaellátását korszerűsítenék napelemes rendszerekkel. A beruházások előkészítéséhez szükséges határozatokról Hargita Megye Tanácsának csütörtöki ülésén döntöttek. Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője (képünkön) a fejlesztés indoklásakor kiemelte, hogy a szépvízi gondozóotthon villamosenergia-fogyasztása jelentős. A napelemes rendszer a fűtési rendszer működtetéséhez szükséges energia előállításában is segítséget nyújthatna, ezáltal mérsékelve az intézmény kiadásait. Az igazgató elmondta, hogy korábban már próbálkoztak hasonló pályázattal, akkor nem jártak sikerrel. Most ismét lehetőség nyílt a fejlesztésre, ezért a megvalósíthatósági tanulmány elkészülte után igyekeztek minél hamarabb elfogadtatni a testülettel a pályázáshoz szükséges dokumentumokat.
– A sietség oka, hogy a finanszírozási kiírás az érkezési sorrend elvén működik, így a pályázat benyújtásának időpontja is fontos
– mondta.
A tanácsülésen a szépvízi és a tölgyesi idősek otthonának épületeire vonatkozó ügykezelési szerződések meghosszabbításáról is határoztak, szintén annak érdekében, hogy az intézmények napelemes rendszerek telepítésére pályázhassanak.
