Folytatás lapunk tegnapi számából A polgárosodás nyomai Etéd valaha nyitott, művelt, olvasókört is fenntartó, a közművelődésre sokat áldozó gazdatársadalmáról volt híres. A helyiek zöme kiváló, jól tejelő szarvasmarhákat tartott, de a faluban jelentős volt a méhészet, a kézművesség és a gyümölcstermesztés is. Egyike azon kevés udvarhelyszéki településnek, ahol megterem a szőlő, a sokat becsmérelt direkt termő noa (noah), az izabella és a delavári, illetve az erdélyi őshonos fajták közül a hárslevelű. [caption id="attachment_93750" align="aligncenter" width="1000"] Új negyed alakulóban[/caption] A helyi oktatás bizonyítottan legalább 1589 óta létezik. Egykor osztrák helyőrség állomásozott Etéden, amelynek jelenléte annak idején bizonnyal visszahatott a helyi társadalom különböző szintjeire is. Itt szolgált a reformkor két jeles egyénisége, Kisfaludy Sándor (1772–1844) a Lipót-huszárezred katonájaként 1792–93-ban, és báró Jósika Miklós (1794–1865), aki 1812–1813 fordulóján fiatal tisztként szolgált e helyen, közvetlenül az osztrákok itáliai és franciaországi hadjárata előtti időkben. Az I–VIII. osztályos általános iskola ma Jósika nevét viseli. A községközpontban 624 háztartásában mintegy 1350-en élnek (az adat itt is 2019 júliusának végéről származik). A tartósan vagy alkalmanként külföldi vendégmunkát vállalók száma 500 körüli, közülük mintegy 350 fő a községközpont lakosa (a polgármesteri hivatal által szolgáltatott adat csak megközelítő jellegű, hiszen ez a szám folyamatosan változik). A szántóföldi növénytermesztés mára itt is visszaszorult a belterületekre, főként vetett takarmányt, kevés kukoricát, búzát, zabot termelnek. A polgárosodott életformáról a viszonylag igényes középületek tanúskodnak. Az 1927-ben épült régi községháza – amelyben később iskola is működött, ma kereskedelmi és vendéglátó-helyiségeknek, postának biztosít helyet. Az emeleti részben pár éve tanácstermet, illetve 18 személy elszállásolására alkalmas, igényes szálláshelyet alakítottak ki. Az úgynevezett egykori „taksás-ház” valamikor a helyi református gyülekezet kocsmája volt, amelyet lebontottak, majd 1938–39-ben újjáépítettek. Ma gyülekezeti terem – itt tartják télen az istentiszteleteket –, illetve itt helyezték el a falu szülötte, Donáth László (1883–1967) református pap, író kéziratos hagyatékát. A református templom főjavítása pillanatnyilag is zajlik. Működik helyben egy nagyobb erdőtermelő vállalkozás, amely egyúttal fafeldolgozással is foglalkozik, két jelentősebb farmgazdaság – Gothárd László és Gábor János tulajdonában –, néhány kereskedelmi és vendéglátóipari kisvállalat, a közelmúltban nyitott telephelyet – a községközpontban és Siklódon – a Stator AC Kft., amely elektromos motorok gyártását és tekercselését végzi, 20 főnek adva munkát. A hagyományos kialakítású bennvalók száma 50, amelyek közt találunk kúriaszerű, egykori kisnemesi és hivatalnok, értelmiségi családok által emelt, polgárias küllemű házakat is a k. und k. fénykorából, a 19. század második feléből. Néhány hagyományos épületet igényesen újíttattak fel a helyben lakó vagy elszármazott, esetleg itt nyugodt környezetre vágyó városiak, köztük külföldiek is. Ami igencsak számottevő, hogy a falu lakosságának felét alkotó – hármas rétegződésű, de a hivatalos statisztikákban eléggé visszafogottan ábrázolt – cigány népesség is egyre markánsabban képviselteti magát faluképformáló közösségként. A Pesszente nevű falurészben lakó „házi cigányok” szerény életkörülményeit az egyszerű, egy-két szobából álló hajlékok tükrözik, a „Magyarba járók” a falu középső részén sokak által „vidám-házaknak” nevezett lakásokat építettek, meglehetősen rikító színeket és igénytelen tetőfedést alkalmazva. Egyre markánsabban elkülönül a Malom utca felső végében, illetve már a Küsmöd felé haladó út mentén két­oldalt kialakult „új negyed”, a gábor cigányok házsora. Túlméretezettek, impozánsak, nyugati országokban szerzett bevételekből készülnek. Ha mostanság madártávlatból tekintünk le a falura, ez a falurész olyannak mutatkozik, mint egy kertváros, amelyet valamely metropolisz szomszédságába telepítettek. És láthatóan tovább bővül. A kialakult helyzet elfogadottságát jelzi, hogy ezek a mai „polgári házak” viszonylag, bizonyos ízlés szerinti értelmezés mentén, akár igényes kivitelűnek is mondhatók, s nem ritka, hogy olykor markáns háttérként használják őket esküvői fotózkodáskor az ifjú párok, hogy aztán „örök emlékként” őrizhessék, s felmutathassák majd az utánuk következőknek a környezetet. [caption id="attachment_93751" align="aligncenter" width="1000"] Variációk „cigány-barokkra” Fotók: Simó Márton[/caption] Etéd községi epilógus Bejárva az öt települést, Én­lakán találkozhattunk egy megnyugtatónak mondható helyzettel. Az ingatlanok zöme jó kézben van, látható a jóirányú haladás és a biztos szándék, amely kívülről és belülről formálja a faluképet. Az ennél gazdagabb örökséggel rendelkező Siklód helyzete is rendeződik, úgy tűnik, hogy az elszármazottak és a külföldi elkötelezettek – a testvértelepülések, a „bebírók” – most elindítanak egy pozitív folyamatot. Küsmödnek vannak látható és fenntartható értékei, amelyek minimális odafigyeléssel új értelmet és fontosságot nyerhetnek. Kőrispatak józan egyházi vezetői, a két presbitérium példamutatása, a Szőcs család vállalkozókedve és a civil elkötelezettség jóvoltából messze megelőzte azokat a projekteket, amelyeket kiírtak és kiírnak. Képes volt saját pályán haladni. A megvalósult műút pedig ma már biztos ki- és bejárat Erdőszentgyörgy felé, amelynek hatása máris érződik. Feltételezhető, hogy az újonnan kinevezett, községvezetői jogkörökkel felruházott Tiboldi Elek alpolgármester – akit a napokban választott meg saját maga kebeléből a helyi tanács, s ehhez a kormánybiztosi felhatalmazást is megkapta –, a jelen mandátumból hátralévő nem túl hosszú idő alatt folytathatja az elkezdetteket mind az öt faluban. Mert van bőven tennivaló… Annak idején (2001-ben), amikor Sepsiszéki Nagy Balázs a Székelyföld falvai a huszadik század végén című munkája írásakor itt járt, féltette a már akkor rossz állapotban lévő tájházat, amelyet még mélyen a létezett szocializmusban, egy akkori pozitív és nagyon merész lelkesültség hatása alatt, néhai Gagyi László (1913–1996) tanító adományából hoztak létre (ez volt az alapító szülőháza). Tudjuk, hogy az ingatlant nem sikerült renoválni az örökösök akadékoskodása miatt a helyi vezetésnek, de legalább megmenekült a benne lévő gyűjtemény, amelynek helyben kellene megnyugtató helyet találni… Hogy meglegyen a folytonosság, ahhoz az elődök által kitaposott úton kell járni, még akkor is, ha változik a „kultúrtáj”. Nem lepheti be a bozót az életteret, amelyben élni szeretnénk, és lennie kell majd hozzáadott értékről, tálentumról, amiről majd rendelkezünk, ha az utánunk jövő nemzedékekre gondolunk. Simó Márton