Lőrincz József versbe szőtte a szülőföldet                                                                                    Fotó: Nagyálmos Ildikó Népes közönség előtt mutatták be kedd délután Lőrincz József nyugalmazott magyartanár, többkötetes író, költő Mélységeim című verseskötetét a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának dísztermében. A rendezvényre a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Orbán Balázs Akadémia konferenciasorozata keretében került sor. A könyvet és szerzőjét méltató P. Buzogány Árpád részletekbe menően beszélt az elmúlt másfél évben született verstermésről. Amint mondta, a Siklódy Ferenc által illusztrált vaskos kötet témái változatosak, akár egyetlen ciklus átolvasása után is kiderül: nem csupán a személyes gondolatok uralják. Az itteni környezetbe, tájba befészkelődött és otthonosan élő alkotó nem is próbálja kizárni magából vagy verseiből a közösséget érintő gondolatokat. – Az első ciklus – Kert a lelkem – tavaszt és életet köszöntő versek, gyermekkori emlékekkel fűszerezve. Nem teljesen felhőtlen hangulatú sorok: a vihar elviszi a szerelmet, az öregségről az enyészetet asszociálja a szerző, ugyanakkor az életigenlés is megfogalmazódik. A tavasztól az őszön át a télig vezeti a gondolati szálat. Egy szőlőt tartó oszlopról a tartósság és az öröklét párhuzamát, pontosabban ellentétét bontja ki, majd ennek kapcsán úgy fogalmaz: a vers ereje a gondolatok örök remegése. A következő ciklus: Öröm-zsoltár, amely vallásos, áhítatos sorokat, imákat is tartalmaz. A harmadik, Mélységeim ciklus címe megegyezik a kötetcímmel: olvasunk itt könyörgést a gyermekekért, de a szerzőhöz tartozó személyhez kapcsolódó gondolatok is itt jönnek elő. Otthon című versében az egykori otthon, gyermekkora színhelye felnagyítódik: olyan élményeket őriz az emlékezet, amit másnak átadni talán nem is lehet. Ezek a példák bizonyítják, hogy Lőrincz József hasonlatait, képeit nem csupán a műveltségélményéből meríti, hanem szülőfaluja, Dálya és a jól ismert környék mozaikdarabkáiból. Dűlőneveket sző verseibe, odafigyel a szélzúgásra, meglátja az estében is a víztükörre tapadt csillagokat. Én úgy vélem, jó őrzője ennek a tájnak, gondos gazdája minden szépségnek, ami versbe kívánkozik néha – összegezte P. Buzogány Árpád. Arról is szólt, hogy a költő a 20. század eszmeáramlatainak hatását, a korszerű ember világlátását Lorca-szerű, szabadjára engedett gondolatokkal fonja versbe, s Nichita Stănescu, Nagy László hangja pendül meg ilyenkor, szürrealisztikusan. A méltatást követően a szerző az irodalommal, verssel való találkozását osztotta meg a hallgatósággal: nagyszülei öreg házában öreg kasztenek fiókjaiban találta meg Petőfi költeményeit, ami hosszú időn keresztül volt a Bibliája. Olyan versek voltak ezek, amelyek szóltak valakihez és volt mondanivalójuk. A hangulatos és pörgős könyvbemutatón Tódor Katalin óvónő megzenésített versekkel kedveskedett a hallgatóságnak, Pál Bíborka diák és Lőrincz Ilona, a költő kettes számú múzsája (felesége) verseket olvasott fel a frissen megjelent kötetből.

Nagyálmos Ildikó